KÖTELÉK - 5. fejezet

ÜGYINTÉZÉS

Dermedten ült a széken, még pislogni sem volt képes. Nem hiába félt ennyire az orvosi vizsgálattól, mintha érezte volna, hogy ilyen helyzetbe hozzák.

- 180 centi magas vagyok, és 54 kiló. Tudom, hogy ehhez a magassághoz legalább 10 kiló pluszt fel kéne szednem, de egyszerűen nem megy. Rosszullétem csak ritkán van, nemigazán feledkezem meg a mérésekről, inzulinozásokról. - felelte.

Tudta, hogy válasza nem teljesen fedi a valóságot, de elejét akarta venni a véget nem érő, és fájdalmas vizsgálatoknak, melyekre nagy valószínűséggel elküldené ez az orvos. Legalább önmagát nem akarta becsapni, így titkon elismerte, nagyot hazudott a férfinak, hisz egyre sűrűbben vannak vese- és gyomorgörcsei, vércukorszintje pedig állandóan más értéket produkál. Nem akart kórházba kerülni, sem aggasztani családját.

- Rendben, én hiszek magának. Azonban, ha megengedi, elvégzek egy-két rutinvizsgálatot, mely a betegkartonja miatt fontos lenne. - mosolygott rá kedvesen.

- Csak nyugodtan. - felelte kissé megkönnyebbülten Celia.

A doki megvizsgálta, majd felírt neki pár étvágyfokozó tablettát, és egy jó időre elegendő mennyiségű inzulint is. Celia legszívesebben már rohant volna kifelé a rendelőből, de persze nővére még beszélgetésbe bonyolódott a doktorral baba-ügyben. Mire ott is végeztek, jócskán benne jártak a délelőttben, így Diana javasolta, hogy miután elintézték az iskolába való beiratkozást, üljenek be az étterembe, és ebédeljenek meg.

Az intézmény épülete nem volt túl messze, s Celia nem is talált benne semmi különlegeset. Úgy nézett ki, mint a legtöbb amerikai középiskola. Volt egy sportpályája, egy nagy épülete, egy kis udvara, és egy parkolója. Ahogy haladtak befelé, hiába keresett valami kivetnivalót, nem jutott eszébe egy sem. Diana láthatta rajta azt a tömény iszonyt, amit az iskolába járásnak csupán a puszta gondolata varázsolt az arcára, mert megnyugtatóan megsimogatta a karját.

- Ne izgulj, jó lesz itt neked. Patrick is ide járt, és ő nagyon szerette. - csivitelte.

- Talán mert Patrick tök jól nézett ki már a gimiben is, és a focicsapat kapitánya volt. Naná, hogy élvezte... - morogta.

- Jaj, Celia, ne légy már ilyen cinikus! - mosolygott rá nővére. - És légy egy kicsit kedves... - kérte, mielőtt bekopogott a tanulmányi irodába.

Középkorú hölgy fogadta őket, bár ahogy elnézték, öltözködése inkább egy 20 évesére hasonlított, sminkje pedig egyenesen közönséges volt. Íme egy újabb példa azon nőkre, akik nem képesek elfogadni a korukat. - gondolta Celia.

Ennek ellenére a hölgy nagyon kedves volt, és hamar kitöltötte a lány papírjait. Mikor végeztek papírmunkával, átadta a harmadikos órarendet, és az iskola tantermeinek térképét. Celia ezek birtokában már masírozott is volna a kocsi felé, de Diana javasolta, nézzenek körbe az épületben, hogy következő héten, mikor már tanításra kell járnia, nehogy elvesszen. Celia most már nemcsak magában puffogott, hanem hangosan is közölte véleményét, miszerint szívesebben menne inkább haza. Diana csak legyintett ennek hallatán, és már vonszolta is maga után. Közben kedves szavakkal vígasztalta, melyek közt elhangzott az: "Örülj, hogy velem vagy itt, és nem Patrick-el, mert ő megmutatná az összes albumot, amiben szerepel, és valószínűleg órákig tudna mesélni egy-egy helyiségről", és a: "Legalább hétfőn nem fogsz bután ácsorogni kezedben egy térképpel, hisz ismerni fogod a helyet" féle mondatok.

Több folyosónyi caplatás, nézelődés, és egy életre való bölcsesség az iskolával és a tanulással kapcsolatban Di-től után végre távoztak az épületből. Celia ekkor már úgy érezte, lesés nélkül le tudná rajzolni azt a nyamvadt térképet, puszta emlékezetből. Gyomra már korgott az éhségtől, így emlékeztette nővérét az étteremmel kapcsolatos ígéretére.

A Meggie's nevű hely nem volt olyan rémisztő belülről, mint kívülről, maga az étkező például kifejezetten családias, barátságos hangulatot árasztott. Az asztalokon piros terítőket helyeztek el, valamint egy-egy vázát egy kis csokor virággal. Amint helyet foglaltak, a pincér máris odalépett hozzájuk, és felvette rendelésüket. Diana citromos kacsasültet evett, Celia viszont egy egyszerű rántott szeletet kért, mivel nem bízott az étkezdék alapanyagaiban, és nem merte betegségét próbára tenni. Semleges témákról beszélgettek evés közben, időnként viszont oda-odajött hozzájuk egy ember, hogy bemutatkozzon Celia-nak, és köszöntse Di-t.

Amikor végeztek, Diana fizetett, jókora borravalót hagyva, majd beültek Celia új Volvo-jába, és hazakocsikáztak. Diana elkezdett a konyhában tüsténkedni, Celia viszont felment inkább a szobájába, bekapcsolta a laptop-ját, keresett egy számára izgalmas könyvet online, majd egész addig olvasott, míg Patrick haza nem ért a munkából. Akkor lement a konyhába, együtt megvacsoráztak, s miután mért és bökött a fürdőszoba magányában lefeküdt aludni.

A szombati napon szinte semmi érdemlegeset nem csinált, jobbára pihent. Próbálta rendbe rakni magában saját gondolatait, s megbarátkozni új életével. Vasárnap Diana addig duruzsolt a fülébe, míg végül beleegyezett, hogy elmenjenek a szomszédos városba, ahol szabadnapokon is nyitva tart egy üzlet, és vegyenek neki egy-két dolgot a másnapi tanításra.

Amennyire ezt Diana élvezte, Celia épp annyira nem. Patrick nem vállalt vele még csak szolidaritást sem, diplomatikusan közölte, hogy a kocsiban várja őket. A vásárlás női dolog, oldják meg kettesben, ehhez ő felesleges...

Délután Celia bevetette magát a konyhába, s ellentmondást nem tűrő hangon közölte, a vasárnapi vacsora az ő reszortja, nem mintha nagyon ellenkeztek volna vele. Diana csak örült, ha nem neki kell pepecselni. Míg ő főzött, a többiek beültek a nappaliba, betettek egy filmet, s úgy fordították a tévét, hogy a konyhából ő is lássa. A Kill Bill első részét nézték meg, mely Celia egyik kedvence volt.

A változatosság kedvéért tésztás ételt készített, ő maga nem volt annyira oda a húsért. Spagettije igazán ínycsiklandozóra sikerült, hiszen ő maga csinálta a szószt is hozzá, ráadásul miután összekeverte a tésztával, sajtot reszelt a tetejére, és betette a sütőbe is. Jó étvággyal vacsoráztak meg, bár szerettei látták rajta, mennyire feszült. Nem is nagyon szólalt meg, csak evett, elmosogatott, majd jó éjt kívánt, és egy zuhany, mérés, bökés után ágyba bújt.

Görcsben volt a gyomra az izgalomtól. Bár ő inkább félelemnek nevezte volna. Másnap iskolába fog menni. Majd szépen meghúzódik egy hátsó padban, talán észre sem veszik. Rápillantott a sötétben kirajzolódó gardróbra, és elmosolyodott. Olyan ruhákkal, mint amilyenekben ő jár, az aligha lesz lehetséges...

De nem fog még egyszer ugyanabba a csapdába esni. Egyszer már megpróbált visszamenni az iskolába, és nagyon mélyen megbánta. Osztálytársai kiközösítették, "cuki"-nak csúfolták, és nagyon megalázták. Nem teszi ki magát ennek újból, ezért kérte meg Di-t, hogy senkinek se mondja el, milyen betegsége van.

Lehunyta szemeit, és erősen szorította össze őket. Nem akart sírni, pedig legszívesebben azt tette volna. Bátornak kell lennie, hogy túlélje a másnapot.

De mégis milyen lesz?