KÖTELÉK - 12. fejezet

KARÁCSONYI BÁL

Rémes napok álltak mögötte. Ha Adam vele volt, csak arra tudott gondolni, ami kettejük közt történt, ha Bianca-val látta, mardosta a féltékenység, és az irigység. Ha nem volt vele, bánatosan nézett körül a szobájában, úgy megszokta már a jelenlétét, hogy majd belepusztult a hiányába. Figyelembe kell vennie, hogy Adam Bianca barátja, és ez így is fog maradni, míg Bianca rá nem un, és akármilyen ember is a lány, nem érdemli meg, hogy megcsalja az, akit szeret. Akkor sem, ha ő maga belerokkan Adam iránt érzett szerelmébe, és a fájdalomba, melyet az kelt benne, hogy vissza kell utasítania az ajánlatát.

Pedig Adam mindent neki adott volna, amit csak módjában állt volna. Így is rengeteg időt töltöttek együtt, meghitt pillanatokat éltek át együtt, de ha titkos szerelmi viszonyt kezdenének, abból minkettőjüknek csak bajuk származna. Celia nem akarta, hogy a fiú is eljusson odáig, ahol ő tartott már. Nem akarta, hogy szeresse, és ugyanúgy szenvedjen, ahogyan ő nap, mint nap. Valami megoldásnak csak kell lennie...

Szüksége volt családja tanácsaira, így elmondta a történteket Diana-nak, és Patrick-nek. A reakció várható volt, ebben az esetben is nézetkülönbség volt a pár közt. Patrick azt javasolta Celia-nak, hallgasson a szívére, és úgy döntse el, mit szeretne. Ellenben nővére elég keményen fellépett amellett, hogy nem csupán a szívére, a józan ítélőképességére is figyeljen. Az erkölcsi nézeteit is felhozta, miszerint elfogadhatatlan életforma egy nő számára, ha mindig csak második egy férfi életében, s állandó a féltékenység érzete, hisz ha a férfi nem vele van, akkor minden bizonnyal a barátnőjével.

Nem lett okosabb ettől a beszélgetéstől. Patrick nagyon kedvelte Adam-et, számított is rá, hogy válasza ezt mindenképp tükrözni fogja, Diana ellenérvei pedig még jobban megerősítették abban, hogy jobb lesz neki, ha nem ártja bele magát ebbe. Már ha eltekint attól, hogy a szíve megszakad. A lényeg, hogy lelke tiszta marad.

A szerelem feltétlen, visszavonhatatlan. Egy nő bármit odaadna a férfiért, akit szeret. De a lelkét is? A birtoklási vágyát is eldobná? Osztozna rajta?

Minden bizonnyal... s itt kezdődött az ő igazi dilemmája.

Pénteken rövidített óráik voltak, hogy mindenkinek legyen ideje készülődni a bálra. Tanítás után Celia gyorsan búcsút intett Adam-nek, beszállt a rá várakozó Diana autójába, és már robogtak is hazafelé. Lezuhanyzott, megmosta szőke haját, majd Di gondjaira bízta magát. Nővére roppant elegáns frizurát készített neki, halvány, nem hivalkodó sminkkel. Mikor felvette a fekete ruhát, rádöbbent, gyöngyözése önmagában díszít, így nem vett fel hozzá más ékszert, csupán egy fülbevalót. Felcsatolta ezüst tipegőjét, belepasszírozta inzulinját a kis táskába, belebújt fekete szövetkabátjába, majd betáncolt a nappaliba.

- Patrick... Készen vagyok. - kiabálta túl a tévéműsort. Újfent kosármeccset adtak le, a héten legalább a harmadikat, s sógora ilyenkor teljesen belemerült a szurkolásba, bár sosem ismerte volna be, hogy tulajdonképpen melyik csapatnak drukkol.

- Egy pillanat... - motyogta. Letelt a félidő, szünet következett. Patrick felpattant, megragadta Celia karját, és már tuszkolta is kifelé. - Siessünk, vissza akarok érni a reklám végére.

Sietős tempóban hajtottak az iskola elé, s Patrick csaknem Celia lábára csukta az ajtót nagy igyekezetében, hogy minél előbb hazaérjen. Celia szorongva nézett körbe a bejáratnál. Szinte mindenki párban érkezett, csak egy-két elsős lány ácsorgott magányosan. Megalázó petrezselymet árulni egy bálon, de majd csak túléli ezt is...

Bement a terembe, leadta a kabátját a ruhatárba, majd körbenézett. Adam volt az első, akit észrevett. Nem kellett sokáig keresgélnie, magasságával kitűnt a tömegből. Bianca bordó ruhában feszített mellette, s arca önelégültséget tükrözött, valahányszor valaki elismerően pillantott rá. Adam is megpillantotta őt, sokáig néztek egymás szemébe, míg Bianca meg nem zavarta őket. Valamit a fiú fülébe súgott, majd kacarászó barátnőivel elillant valahová. Adam rámosolygott Celia-ra, majd elindult felé.

- Gyönyörű vagy... - suttogta, mikor mellé lépett.

- Te is jól nézel ki.

Nem hazudott, Adam roppant elegáns volt fekete öltönyében, mintha csak egymáshoz öltöztek volna fel. Hosszan nézte a fiút, próbált betelni látványával, de egy idő után feladta. Az érzések, melyek hatalmukba kerítették, úgy érezte, sosem fognak elmúlni iránta. Talán egyszer lesz alkalmuk arra, hogy megtudják, Celia most miről mondott le...

- Táncolsz velem? - kérdezte Adam.

- Bianca hová ment? - ráncolta össze szemöldökét aggódva, miközben körbenézett.

- Kiment beszélgetni az egyik barátnőjével. Tudod, ő most jött össze egy osztálytársukkal, és épp élménybeszámolót tart... -sóhajtott.

- Az sokáig eltart? - mosolygott rá Celia.

- Egy tánc erejéig bizonyára... - felelte Adam, és felé nyújtotta kezét.

Celia megfogta azt, másik kezét pedig Adam vállára tette, mikor megérezte érintését a derekán. Szép lassú számot játszott a zenekar, ők pedig egészen összebújva mozogtak. Mindkettejüket magával ragadta a pillanat, mintha csak ők ketten léteznének, és a tánc, mely egybefűzte őket. Túl hamar vége lett a dalnak, visszamentek a terem szélére, és igyekeztek semleges témákról csevegni. Celia zavarban volt, s Adam nem akarta kellemetlenné tenni számára ezt az estét. Olyannyira belemerültek a témába, miszerint normális e a férfiak kosármeccs iránti rögeszméje, hogy észre sem vették, hogy immár nem csak ketten vannak.

Bianca lépett oda hozzájuk, szemei villámokat szórtak Celia felé, de mesterien álcázta mindezt a külvilág felé. Feltűnően belekarolt Adam-be, megsimogatta az arcát.

- Visszatértem, Szerelmem. - közölte. - Bemutatsz?

- Bianca, ő Celia Burkett, november óta az osztálytársam. Celia, ő Bianca Taylor, a barátnőm.

- 2 éve. - tette hozzá dacosan a lány. - szóval te vagy az új lány.

- Mondhatjuk így is. A Celia-t jobban kedvelem. - jegyezte meg.

- Burkett... Olyan ismerős a neved... - mélázott Bianca.

- A nővére whyst-i. - tájékoztatta Adam. - Patrick Brown felesége.

- Ó, persze! Már tudom ki vagy... Adam, szerelmem, hoznál nekem valami innivalót? - nézett ártatlanul a fiúra.

- Persze... - motyogta, majd eltűnt.

- Te vagy annak a híres producernek a lánya, aki meghalt. Miben is? - töprengett. - Ja, emlékszem már! Alkoholista és drogos volt.

- Apám nem drogozott! - védekezett Celia.

- Nekem tajt mindegy. A lényeg, hogy Whyst-ben nem kedveljük az olyanokat, mint te. Ilyen családi háttérrel nem kerülhetsz be a köreinkbe, úgyhogy kicsit vegyél vissza. Túl feltűnő vagy, és talán még szemet szúrsz valakinek. Sokan nem csípik errefelé a hollywood-iakat. Gőgösek, lenéznek minket, pedig igazából senkik. Ahogy te is. - nézett végig rajta undorral az arcán. - Ne feledd, öltözködhetsz akárhogy, sündöröghetsz, amennyit csak akarsz Adam körül, ő az enyém. Le sem tudod tagadni, hogy kell neked, látom a szemeidben, ahogy ránézel. De nem fogod megszerezni őt.

- Nem is akarom. - vetette ellen Celia. - Fölöslegesen fenyegetőzöl. Apámat pedig hagyd ki ebből!

- Ó, csak nem érzékenyen érint a téma? - kérdezte gúnyosan. - Mondd, ő is olyan volt, mint a többi nagy fejes? Együtt drogoztatok, meg piáltatok? Hiába teszed is a kis szende szüzet, senki sem hiszi el, hogy ilyen vagy. Fogadd meg a tanácsom, és kerülj el messzire minket. Különben nem állok jót magamért... - sziszegte dühödten, majd meglökte Celia vállát, és elment.

Celia-nak elment a kedve a további bálozástól, kikérte a kabátját, és kiment az épület elé. Felhívta Patrick-et, aki nyomban érte is jött.

- Mi baj? Túlestél rajta? - kérdezte út közben.

- Nem. Bianca letámadott... - azzal elmesélte a történteket, s csak nagy nehezen tudta visszatartani könnyeit.

- Micsoda egy lotyó az a lány! - háborodott fel Patrick. - Hogy van képe ilyeneket mondani neked?

Egész hazáig ezen zsörtölődött, Celia pedig a kellő részeknél beszúrt egy-egy helyeslést, amitől sógora úgy érezte, tulajdonképpen beszélgetnek. Ám eközben Celia gondolatai egészen máshol jártak, szélsebesen cikáztak fejében a kérdések, s kezdte egyre tisztábban látni céljait, vágyait. Amint beléptek az ajtón, Diana viharzott ki a nappaliból.

- Húgi, mi... - kezdte, de a lány leintette.

- Di, majd Patrick elmeséli. Szeretnék egyedül lenni. - mondta, majd elindult a szobája felé. - Ne haragudj... - mondta közben.

Celia fenn a szobájában levetkőzött, lemosta a sminkjét, majd hálóinget vett fel, és bebújt az ágyába. Sokáig nézte a plafont, mígnem dühödten felült, felhúzta lábait, átkarolta őket, és csendesen pityergett. Jó fél óra is eltelt így, mikor különös zajra lett figyelmes. Kinyílt az erkélyajtó, és belépett Adam. Egy pillanat volt az egész, Celia felpattant az ágyból, és a karjaiba vetette magát. Erős karok vonták szoros ölelésbe, ő pedig utat engedett elfojtott zokogásának. Adam felkapta, az ágyhoz vitte, és leült vele.

Addig ringatta ölében, míg nem csillapodott sírása. Ekkor viszont remegni kezdett, kapkodta a levegőt, s szinte teljesen elernyedt. Félájultan feküdt a fiú karjaiban. Adam lefektette az ágyra, előkotorta táskájából az inzulinos tűt, és mellé lépett.

- Meg tudom csinálni, Adam. Mindjárt kimegyek... - kezdte cérnavékony hangon, de a fiú leintette.

- Ilyen állapotban nem. - szögezte le.

Felszívta a folyadékot, kicsit kinyomott belőle. Felrántotta a lány hálóingét, lefertőtlenítette szétszurkált hasának egy kis részét, majd gyorsan benyomta a tűt. Pár perc múlva kitisztult Celia látása, elmúlt a szédülés.

- Nem ettél ma szinte semmit. Jobban kéne vigyáznod magadra! - jegyezte meg aggódva.

- Miért jöttél? - kérdezte Celia, miközben visszatolta hálóinge alját a combjára, eltakarva heges hasát.

- Bianca nagyon bántóan viselkedett veled. Gondoltam, szükséged lehet rám.

- Elmondta? - döbbent meg.

- Mindent tudok. Aljas volt veled, és megbántott, és én nem akarom, hogy szenvedj. - simogatta meg az arcát gyengéden. Celia felállt, és olyan közel lépett Adam-hez, hogy orruk csaknem összeért.

- Akkor tégy boldoggá... - suttogta, majd megcsókolta a fiút. Tudta, innen már nincs visszaút. Végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszeretett Adam-be.

Adam lágyan végigsimított a tarkóján, mire ő megremegett, de ezúttal a kéjes érzéstől.