KÖTELÉK - 8. fejezet

ADAM VALLOMÁSA

Ahogy a vékony kis kéz az övéhez ért, legszívesebben eltolta volna magától. Perzselte az érintés, hosszú pillanatokig csak meredten nézte összekapcsolódott végtagjukat. Mikor először megpillantotta Celia-t, azt hitte, a feje tetejére állt a világ. A lány külseje megragadta tekintetét, és nem tudta elengedni őt addig, míg be nem ért az épületbe.

Magabiztossága imponált neki, de hamar rájött, ugyanolyan álcát használ a külvilág felé, amilyet ő maga is. Aztán mikor bement a terembe, és meglátta a lányt a helyén, úgy vélte, ez nem lehet a véletlen műve. Meg akarta ismerni, s mindent megtett ennek érdekében. Sajnálta, mikor ebédnél magára kellett hagynia...

Miért van az, hogy mikor már beletörődött a sorsába, elfogadta a körülötte kialakult függőhelyzetet, akkor betoppan az életébe egy olyan lány, akiért szívesen felrúgna mindent? Celia megtestesítette minden álmát, s valahányszor belenézett zöld szemeibe, úgy érezte elveszik azoknak feneketlen mélységében. Sosem érzett még ehhez foghatót egyetlen lány iránt sem.

Felsóhajtott, majd igyekezett egy barátságos mosollyal viszonozni Celia biztató pillantását, nem mutatva, mennyire zavarba hozta, és elgondolkodtatta csupán egyetlen érintése is.

- Az évfolyamtársainkkal jóban kell lennem. Tudod, mikor ideköltöztünk, anya hamar megtalálta az itteni kereseti lehetőségeit, több lábon állt, már régóta. Apa viszont nem akart a kórházban dolgozni, mert ott olyan monoton és személytelen lett volna a munkája.Mindenáron magánpraxist akart kialakítani. Ehhez a város polgármesterének is bele kellett egyeznie, így meghívtuk őket egy vacsorára. Apa puhította Mr. Taylor-t, anya a feleségével bájolgott, nekem pedig a lányuk jutott, Bianca. Ő évfolyamtársunk a suliban.

- Miért kezdem úgy érezni, hogy ennek más vége lett, mint amit mindannyian gondoltatok? - vágott közbe homlok ráncolva Celia.

- Okos lány vagy... - mosolyodott el. De Celia tudta, ebben a gesztusában semmi örömteli nem volt. Látta szemében a szomorúságot, és szinte érezte, milyen nehéz lehet neki erről beszélnie. El akarta engedni a kezét, de Adam utána kapott, s az ölébe fogta. Gyengéden simogatta ujjait, miközben folytatta a megkezdett történetet. - A vacsora jól sikerült, apa és Mr. Taylor sokáig elidőzött a dolgozószobában, míg megbeszélték a részleteket. Miután Taylor-ék elmentek, behívott a nappaliba, és elmondta, mit ajánlott neki Mr. Taylor. Beleegyezik, hogy apa magánrendelőt nyisson, de nagyon boldog lenne, ha cserébe én kedves lennék a lányához. Ugyanis Bianca teljesen belém habarodott. Nagyon fiatal voltam akkor még, nem is gondoltam végig, mit kérnek tőlem. Eleinte még szórakoztatott is, hogy Bianca mennyire odavan értem, de idővel rájöttem, milyen helyzetbe kerültem. 2 éve vagyunk egy pár, ő a barátnőm. - ismerte be.

Elfordította a fejét, képtelen volt Celia szemébe nézni.

- Miután megismertem az igazi énjét, feltárta előttem felszínességét, és elhidegített a jellemvonásaival csak szenvedek mellette. Nem szakíthatok vele, mert apa elveszti az állását, ezt egyértelműen közölte velem Mr. Taylor, mikor először voltam náluk. Bianca diktál, és nekem vakon követnem kell.

- Ez borzalmas! - bökte ki Celia. Nem tudott többet hozzáfűzni, nem akarta Adam szüleit becsmérelni, amiért hagyták ilyen helyzetbe kerülni a fiúkat.

- Tudod, sokat reménykedem benne, hogy végre talál magának valaki mást, és szakít velem, de hiába. Már-már gyűlölöm őt...

- Ki tud még erről? - kérdezte Celia.

- Csak neked mondtam el. - nézett rá félszegen Adam. - Komolyan gondoltam, amit ma mondtam neked. Szeretném, ha barátok lennénk! Ennek azonban van egy olyan hátránya, hogy mindezt feltűnés nélkül kellene tennünk. Bianca nagy balhét csapna belőle, ha együtt látna minket. Persze, ha fiú lennél, tenne az egészre, csak az a baj, hogy ő a tulajdonaként kezel. Nagyon féltékeny lenne...

- Adam, ne magyarázd túl. A lényeg, hogyha barátkozni akarok veled, nem tehetem nyilvánosan ugye? - kérdezte komoly arccal. Adam megpróbált olvasni a zöld szemekben, tudni akarta mire számíthat. Ha már nem járhat vele, legalább a közelében lehetne barátként.

Adam bólintott.

- Rendben, felőlem megpróbálhatjuk. - mosolygott a fiúra. - Túlságosan is megkedveltetted magad ma. - csóválta meg a fejét. - Figyelj, a suliban egymás mellett ülünk, ebédnél külön. Ha kedvünk van utána találkozni, idehajtunk, átülök a kocsidba, és beszélgetünk. Hozzánk is eljöhetsz, a nővérem és a férje jó fejek...

- Nem zavar téged ez az egész? - kérdezte Adam döbbenten.

- Sajnállak, Adam. Együtt érzek veled, és próbálok megoldást találni erre a problémára. Miért, téged nem zavar az inzulinozás? - kérdezett vissza.

- Abszolút nem. Egy rendelőben nőttem fel, annyi tűt láttam már, hogy imnunis vagyok rá. - nevetett.

- Haza kell mennem, Adam. - mondta, miután rápillantott órájára. - Diana már vár.

- Nekem is mennem kell... Ha megírtam a leckét, még át kell ugornom Bianca-hoz. - fintorgott.

- Kitartás! Holnap találkozunk.

- Már alig várom. - közelebb hajolt a lányhoz, szinte csak suttogott. - Tudod, ha szabad lennék, nem érném be barátsággal... - végigsimított Celia arcán, majd gyorsan kiszállt, beült a kocsijába, és elhajtott.

Celia sokáig ült még ott a tóparton elképedve Adam-en. Nemcsak a történet járt a fejében, de a fiú búcsúszavai is. Miért kellett ezt mondania neki? Miért kellett teljesen belegázolnia az életébe? Ma látta őt először, nem is ismerik még egymást, de már most biztos volt benne, ha nem vigyáz, könnyen kockára teheti a szívét ebben a kapcsolatban. Ha így folytatódik ez az egész, bele fog szeretni ebbe a srácba, aminek semmi értelme nem lenne, hisz nem hagyhatja ott a barátnőjét. Ez az ő formája. Sosem alakulnak úgy körülötte a dolgok, ahogy jónak tartaná. Pedig milyen szívesen lenne Adam párja...

Barátság... Egy hasonlóan fontos kötelék két ember közt, mint a szerelem. És ha Adam nem tud többet nyújtani, ő ezt is örömmel elfogadja. S hogy mi fog ebből kisülni? Ki tudhatja azt előre?