KÖTELÉK - 6. fejezet

AZ ELSŐ NAP

Mikor megszólalt az ébresztőóra, azt hitte, menten lecsapja dühében. Fél éjszaka félelmei miatt szorongva éberen virrasztott, s mikor nagy nehezen elaludt, rémálmok gyötörték. Újfent csurom vizesen riadt fel hajnalban, de ezúttal visszaaludt a kimerültségtől. Nyöszörgött egy kicsit, de csak úgy saját magának, majd finoman lenyomta a vekkert, megkímélve annak életét. Kicsusszant a takaró alól, s odalépett a szekrényéhez, hogy ruhát válasszon magának.

Vajon miben illik első napon iskolába menni? - töprengett. Úgy vélte, megtiszteli a nagy eseményt egy csinos összeállítással: farmert, szürke v-nyakú blúzt és ezüst színű bolerót vett elő. Közben már azon mélázott, hogy milyen ékszereket vegyen fel hozzá, majd ezüst-kiegészítők mellett döntött. Mielőtt felöltözött volna, megtorpant a tükör előtt, és hosszan nézte önmagát. Mintha hónapok óta nem tett volna ilyet, és most felnyílt volna a szeme.

Látta, milyen túlzottan sovány, hogy kilógnak a bordái, csípőcsontja pedig csaknem átszúrja bőrét. Megrázta szőke fürtös fejét, mintha ezzel elűzhetné a képet, és gyorsan felöltözött. Kiment a fürdőbe, nekilátott a szokásos rituálénak, reggelizett, majd összepakolt tegnap vásárolt fekete bőrtáskájába. Ehhez ő ragaszkodott, ki is jelentette Diana-nak, nem hajlandó hátizsákot venni, csak nőies holmit.

Nővére félénken méregette, csendben csomagolt számára egy-két gyümölcsöt, hátha nem talál a diétájához passzoló ételt a menzán, ahová befizette. Celia tudatosan küldte felé jelzéseit, amikkel mintha azt mondta volna nővérének:

"Te akartad, hogy menjek, most csak nézd, hogy mennyire szenvedek!"

Fél nyolckor már a garázsban toporgott, azt várva, hogy Di végre kinyissa az ajtót, és indulhasson.

- Vigyázz magadra, itthon találkozunk. - integetett neki Diana.

Celia visszajelzett, majd kihajtott a helységből. Próbált higgadtan vezetni, de nem igazán ment neki. Feltette a napszemüvegét, hogy ne süssön a nap a szemébe, de hiába, igazából nem az zavarta. "Beijedtem" - gondolta elkeseredve. Viszonylag hamar odaért az iskolához, még parkolóhelyet is talált. Amikor kiszállt a járművéből, elégedetten konstatálta, hogy nem csak neki van feltűnő Volvo-ja, látott még egy-két márkásabb autót, sőt elhaladt egy fekete BMW sportkocsi mellett is. A napszemüveget inkább magán hagyta, ha már megbámulják, legalább a szemeit, vagyis a reakcióját ne lássák. Elővette emlékeiből, mit is tett, mikor gyerekként a kiközösítéssel kellett szembenéznie. Ez majdnem olyan helyzet, így amit akkor tett, itt is beválhat.

Határozottság... Igen, erre van szüksége!

Felszegte fejét, nem nézett se jobbra, se balra, csak előre, és roppant határozottan tört utat magának a parkolóban összegyűlt diákseregen. Rájött, Diana-nak igaza volt abban, hogy hasznos lehet, ha már ismeri a terepet, ennek köszönhetően elősre odatalált a harmadikosok termébe. Idegesen lépett be a terembe, még csak pár fiú és lány ücsörgött odabenn.

- Hello... - köszönt halkan, majd leghátra ment, s remélve, hogy nincs megszokott ülésrend, leült a legutolsó padba az ablak mellett. Levette a napszemüvegét, a kabátját a széke támlájára tette, s elővett egy füzetet, tollat. Hamarosan felhangzott a jól ismert csengőszó, s nagyobb hullámokban érkeztek újabb tanulók a terembe. Utoljára egy barna hajú srác jött be, akinek láttán Celia majdnem elfelejtett még levegőt venni is. Ahogy elnézte, még nála is magasabb volt, pedig ritka esetnek számított az ilyen. Sokat cukkolta vele apja is, hogy ha még pár centit nőne, nem is találna magának férjet soha. De ez a srác magas volt, talán még a magassarkújában sem lenne egy szintben vele...

Túl jóképű volt, túl izmos, és túl szép, hogy igaz legyen. Celia úgy érezte, mintha beszőtte volna valami a fejét. Nem látott mást, csak ezt a fiút, s ez nem tűnt túl jó kilátásnak a tanévre vonatkozóan. El fogja vonni a figyelmét... Ő csak egy pasi, nem szabad foglalkoznia vele...

Ám amint ezt elhatározta, a barna srác ránézett. Kissé megemelte szemöldökét, de más érzelmet nem lehetett leolvasni az arcáról. Eltökélten meredtek egymásra, miközben felé haladt, és leült mellé.

- A helyemen ülsz. - jelentette ki a srác.

- Bocs, nem volt ráírva, hogy foglalt. - válaszolt kissé cinikusan Celia.

- Mint látod, itt mindenkinek megvan a padtársa. Nekem pedig eszerint te jutottál. - felelte ugyanabban a hangnemben.

- Így jártál... - sóhajtott Celia.

- Szimpi a stílusod. - mosolygott a fiú, amitől csak még jóképűbb lett, bár Celia nem hitte, hogy ezt lehet fokozni. - Adam Wright vagyok.

- Celia Burkett. - mutatkozott be ő is. - Az orvos a rokonod? - kérdezte.

- Az apám. - felelte, miközben mintha egy sötét árnyék suhant volna végig arcán. Talán nincs jóban vele, vagy haragszik rá valamiért - gondolta Celia. - Csak nem hozzá jársz te is?

- De igen. Most költöztem ide Los Angelesből a nővéremhez.

- Mrs. Brown, ha nem tévedek. - mosolygott.

- Diana, igen. - mosolygott vissza immár ő is. Talán nem is olyan rossz dolog barátkozni valakivel. Adam rendes fiúnak tűnt, s nem volt kedvesebb, mint ő. Igazából fogalma sem volt, hogyan is kellett volna belekezdnie ebbe az egészbe, de úgy érezte, talán nem gondolta át eléggé, mit is akar, mi is jó neki. Legalább egy ember szóba áll vele, szimpatikusnak tartja...

- Nagyon szép vagy, mikor mosolyogsz... - jegyezte meg Adam, mire ő elpirult.

Ekkor belépett a tanár is, így nem volt lehetőségük tovább beszélgetni. Az óra végén Celia úgy érezte magát, mintha telepakolták volna nehéz súlyokkal a fejét. Sosem értett meg túl sok mindent a kémiából, és valahogy Mr. Hoil sem volt képes úgy elmagyarázni a redukciót, hogy számára ez világos legyen. Elpakolta dolgait, majd felvette székéről a kabátját.

- A 123-as teremben lesz a következő óránk. Van kedved velem jönni oda? - kérdezte Adam.

- Odatalálok egyedül is. - vetette ellen Celia.

- Értem, Jólértesült kisasszony, de én nem azt kérdeztem, odatalálsz e, hanem, hogy van e kedved velem jönni. - vigyorgott.

- Miért akarsz ennyire haverkodni? - kérdezte homlok ráncolva.

- Ha elkísérsz, elmesélem.

- Meggyőző vagy. - ismerte el a lány, majd mellé lépett, s vele tartott. - Szóval?

- Mint mondtam, ebben az osztályban mindenkinek megvolt a padtársa. És a barátja is. Velem nem igazán álltak szóba. Tudod, évet kellett ismételnem másodikban, mert volt egy nagyobb balesetem... azután kerültem ebbe a csapatba, és nem fogadtak be igazából sohasem. Ahogy elnézlek, téged sem fognak, ha így viselkedsz.

- Mi bajod a viselkedésemmel?

- Nekem semmi, én is ilyen stílusban nyomom, de ők mások. Én sem itt nevelkedtem, másik államból költöztünk ide, ráadásul a szüleim elég gazdagok, egyke is vagyok...

- Csak nem a tiéd az a fekete BMW a parkolóban? - mosolygott Celia.

- De igen. Te sem úgy festesz, mintha átlag polgárok lennének a szüleid.

- Apa hollywoodi producer volt, anya énekes-színésznő. - árulta el.

- Azt hittem, te magad is valami sztárféle vagy. Nagyon bejön, ahogy öltözködsz...

- A nővérem hülyét kap tőle... - nevetett.

Egész nap egymás mellett ültek, Adam is mesélt magáról valamennyit, Celia is. Főként Hollywood-ról esett szó köztük, a fiút nagyon érdekelte, milyen volt ott a lány élete. Celia élvezettel mesélt erről az időszakról, bár gondosan cenzúrázta a dolgokat. Azokat, amikről nem szívesen beszélt, inkább kihagyta az elbeszélésből.

Végigküzdötték a napot a tanórákkal, bár roppant jól szórakoztatták egymást, Celia annyit nevetett Adam mellett, amennyit talán az utóbbi egy évben sem. Az órák vége után lementek az étkezőbe, beálltak a sorba, s önfeledten válogattak az ételek között. Celia örült, mert talált olyat, amit ő is megehetett.

- Nagyon szeretnék veled ebédelni, de sajnos nekem az évfolyamtársainkhoz kell ülnöm.

- Kell? Ezt nem értem... - pislogott nagyokat.

- Ez egy hosszú történet. Majd egyszer elmesélem, jó? - mondta félszegen, látszott rajta, mennyire zavarban van.

- Azt hittem, nincsenek barátaid... - szegezte neki a kérdést Celia.

- Nincsenek, de remélem, te az leszel. - mondta, majd elvonult a terem vége felé. Celia hosszan nézett utána, míg el nem veszítette a tömegben. Vegyes érzelmekkel kutatott egy üres asztal után, de már mindenhol ültek. Kétségbeesett, majd kihátrált az ebédlőből. Besietett egy üres terembe, leült, és megebédelt egymagában. Közben végig Adam körül forogtak a gondolatai. Ez a srác talán még nagyobb titkokat rejteget, mint ő maga. Csak ne lenne olyan fene jóképű...