KÖTELÉK - 9. fejezet

DÖBBENET

Mikor hazaért, beparkolt a garázsba az autójával. Lassan cammogott be az ebédlőbe, ahol már vártak rá. Diana arca ragyogott a boldogságtól, míg Patrick inkább csak félszemmel méregette. Ez jellemző Diana-ra, gondolta Celia, honnan a fenéből sejt meg előre dolgokat?

- Szia Celia... - köszöntötte nővére. - Hogyhogy ilyen későn jöttél haza?

Nem fog kegyelmezni. Addig jár majd a sarkában, míg ki nem szedi belőle pontosan, mi is történt vele. Ismerte már ennyire. Nem is ő lenne, ha másként viselkedne. Elmosolyodott, letelepedett testvére mellé, és elmesélt neki mindent, ami aznap történt vele. Élvezte, hogy Di végre igazi kapcsolatban van vele, kíváncsi rá, és szereti.

- Ezt sosem gondoltam volna, hogy őszinte legyek. - ámult el a nő. - Adam Wright és te? Hűha... - elkerekedett szemekkel vigyorgott,miközben megszorongatta kishúgát.

- Nincs köztünk semmi Di, csak barátok lehetünk. Hisz neki barátnője van... - sóhajtott fel Celia.

- Egy barátnő, akit nem szeret, de el sem hagyhat. Ez nagyon nyomasztó.

- Félek, hogy beleszeretek. - vallotta meg a lány.

- Tökmag, a te döntésed, hogy mihez kezdesz Wright-tal. - kapcsolódott bele a beszélgetésbe Patrick is. - Ha vállalod a szerelmi kockázatot, barátkozz vele, ha nem, kerüld el messzire.

- Elkerülni őt? Életem egész hátralévő részében bánnám. Olyan kedves srác!

- És mit teszel, ha Adam nem csak barátkozni akar majd? Az ő korabeli fiúk szeretnek hódítani... - folytatta Diana.

- Ugyan, Di, te is ismered Adam Wright-ot! Volt egy-két szaftos kalandja még a Taylor lány előtt, de arról sosem hallottunk, hogy megcsalt volna bárkit is. Szerintem jó fej gyerek. - közölte Patrick.

- Ez igaz, de nem szeretném, ha Celia belemenne egy szerelmi háromszögbe. Az első kapcsolat nagyon meghatározó egy lány életében, és ha rossz emlékei lesznek róla, vagy fájdalmas tapasztalatokat szerez, ki tudja, milyen hatással lesz az életére. - aggodalmaskodott Diana.

- Di, nem vagyok már gyerek. Los Angeles-ben jártam egy sráccal másfél évig. Bobby 4 évvel idősebb volt nálam...

- Erről én miért nem hallottam még? - vágott közbe nővére sértődötten.

- Mert sosem került még szóba. - vont vállat. - Bobby volt az első fiúm, persze abban az értelemben nem. - magyarázta kissé elpirulva. - Sosem történt köztünk semmi... öhm... szexuális. Végül is azért szakított velem, mert hiába szeretett volna megkapni, nem engedtem.

- De miért? - bukott ki Patrick-ből a kérdés, mire Diana olyan szemrehányóan pillantott rá, hogy attól még Celia is megrémült.

- Mert egyszerűen nem éreztem úgy, hogy szükségem lenne olyasfajta együttlétre. Majd, ha valaki mással kapcsolatban úgy érzem, nem tudok ellenállni a szenvedélyemnek, biztos megtörténik, de Bobby-nál ez nem így történt. - összegezte. - Ha nem baj, felmegyek a szobámba. Nagyon zavarba ejtő kérdéseitek vannak ma. - vigyorgott rájuk pirulva.

...

Ezután a napok szinte egybefolytak Celia szemében, egyik váltotta a másikat, s mindegyik valami újdonságot hozott az életébe. Adam és ő egyre inkább összebarátkoztak, rengeteget beszélgettek a suliban, és gyakran megesett, hogy még utána is találkoztak a tóparton. Meghitt, megszokott kis hellyé vált az életükben ez, úgy érezték, ott csak ők ketten léteznek, maguk mögött hagyhatnak minden fájdalmat, kellemetlenséget. Őszintén kitárulkoztak egymás előtt, s megosztották a másikkal egész életük történetét.

Adam mesélt gyerekkori sérelmeiről, melyek egy ideje átalakultak nemtörődömséggé. Szülei állandóan csak dolgoztak, szinte alig töltöttek otthon pár órát, de mostanra ez már nem zavarta őt.

- Eltűnhetnék, azt is csak két héttel később vennék észre. - csóválta a fejét Adam, mikor erről volt szó.

De elmondta azokat a történeteket is, melyek örömöt okoztak neki. Minden nyáron máshová mentek nyaralni, s abban a három hétben szülei csak az ő kívánságait lesték. Ez igazán élvezte, egy ilyen alkalommal zsebelte be fekete BMW-jét is. A pihenés ideje alatt anyja nem alkotott, apja nem gyógyított. Olyanok voltak, mint minden normális házaspár, aki vakációzni megy a 18 éves fiával. Strandoltak a tengerparton, éttermekbe jártak, megnézték az éppen aktuális környék nevezetességeit, társasoztak, jól mulattak. Adam-et pedig minden ilyen három hetes alkalom kárpótolta egy kicsit azért, amit az év többi időszakában nem adnak meg neki.

Celia ámulva hallgatta a fiú beszámolóit, érzelmeit, gondolatait, miközben igyekezett legyűrni magában a vágyat, hogy túl kritikus legyen a Wright-szülőkkel. Óvatosan nyilvánított véleményt minden témánál, nem akarva megbántani Adam-et, de hiába, ő átlátott a szitán.

- A barát őszinte, akkor is mondd el a véleményed, ha úgy érzed, megbánthatsz vele. - figyelmeztette Celia-t. - Legalább te legyél korrekt velem, ha már más nem az!

Így Celia újra fogalmazta mondatait, s elmondta véleményét, bár hozzáfűzte azt is, hogy bizonyára másképp gondolkodna erről, ha neki magának lenne gyereke, de ezt a fajta viselkedést semmiképp sem tarotta helyénvalónak szülő-gyermek között.

- A fiúk vagy, és ők azt sem tudják, hányadik osztályba jársz, kik a barátaid! Kitesznek a kirakatba, oldaladon Bianca-val, apád luxust teremt, de mégis mi ennek az értelme? Ha választhatnál, inkább szegény volnál egy igazi apával, mint gazdag egy állandóan dolgozó, érdektelennel. Nem?

Adam értékelte a pénzt, amit szülei kerestek, sosem herdálta józan ész nélkül, csak akkor költött, ha valamit feltétlenül meg kellett vásárolnia. Annyi önzőség volt benne azonban, mint a legtöbb emberben a világon, amit adtak neki, elfogadta. Szülei, annak ellenére, hogy eléggé elhanyagolták, rengeteg ruhát, használati cikket, ajándékot vásároltak számára.

Celia ebben teljesen az ellentéte volt, ő imádott költekezni. Boldoggá tette, ha beszabadulhatott egy áruházba, és kedvére válogathatott ruhák és cipők között akár órákig is. Gyengéje volt az ékszer. Számos drága, ilyen-olyan köves, berakásos modell volt a tulajdonában, amiket nagyon szeretett viselni is.

Adam sokat cukkolta öltözési mániájáért, nem győzte hangoztatni, hogy mindig úgy fest, mintha éppen valami fotózásról érkezett volna. Ez a mondat járt a lány fejében, mikor reggel felkelt, huncut kis mosollyal az ajkán ruhásszekrényéhez lépett, és kivette belőle egyetlen sportos fazonú vászonnadrágját, melyhez felvett egy pólót, cipzáras pulóvert, és egy sport cipőt. Hűvös idő volt kinn, az őszi táj zordulni kezdett a november búcsújával. Celia először tanulmányozta a hőmérsékletet, aztán döntött csak úgy, ideje lesz téliesebb, vastagabb kabátot húzni.

Elszomorította a rossz idő. Csöpörgött az eső, köd fedte az utat, s egy szemernyi napfény sem látszódott a borús égen. December 6-a volt aznap, Mikulás napja. Indulás előtt ellenőrizte a táskája tartalmát, s elégedetten tapasztalta, hogy nem felejtette el betenni a kis csomagot, amit Adam számára készített erre az alkalomra. Beült az autójába, s lassú tempóban haladt az iskola felé. Nem mert esős időben gyorsan vezetni, félt, hogy megcsúsznak a kerekei. Télen pedig egyenesen rettegett volán mögé ülni. Meg is beszélte Di-vel, amint lehullik az első hópehely, a Volvo téli álmot fog aludni, ő pedig nővérével fog iskolába járni.

Mikor beért a terembe, Adam már ott ült a szokott helyükön, s amint észrevette a lányt, kedvesen rámosolygott. Annyi minden volt ebben az apró gesztusban, érzelmek, melyeket Celia nem mert komolyan venni. Érezte, ahogy egyre jobban megismerik egymást, s egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy kezd az egész kapcsolatuk merőben eltérni a barátság fogalmától. Hogy ő ezt érezte, nem volt olyan fájdalmas, de attól a pillanattól fogva azzá lett, hogy észrevette, Adam hasonló helyzetbe jutott.

Visszamosolygott, belesűrítve ebbe ő is minden gondolatot, érzelmet. Leült mellé, s kikotorta táskájából a kis csomagot.

- Végre sportosan. Ilyennek is lehet látni téged? - ugratta.

- Neked is jó reggelt... - grimaszolt. - Nálam járt a Télapó, ezt neked hozta. - fordult a fiú felé nagy vidáman, majd átadta neki az ajándékot. Adam arca felderült, s nyomban ki is bontotta a piros zacskót, melyen egy fekete krampusz vicsorgott. A füzetére borította tartalmát. Egy üveg David Beckham parfüm volt benne, valamint egy nagy tábla finom csokoládé.

- Köszönöm szépen. - nevetett.

- Mi olyan vicces? - tudakolta Celia.

- Bontsd ki azt a csomagot, amit az én Télapóm hozott neked.

Adam a kabátja zsebébe nyúlt, majd elővett egy hasonló külsejű zacskót. Celia mohón magához vette, s széles vigyorral az arcán ürítette ki. Egy Victoria Beckham parfümöt és egy doboz diabetikus édességet talált benne. Egymásra néztek, s nem engedték el egymás tekintetét, mígnem már rángott a szájuk az elfojtott nevetéstől.

- Legalább az ízlésünk hasonló. - állapította meg Adam.

Egész nap össze-össze mosolyogtak, mikor eszükbe jutott ez a véletlen egybeesés. Ebédnél azonban elváltak. Celia leült a tálcájával egy üres asztalhoz, de hiába próbálta lefoglalni a figyelmét, folyton Adam-et nézte a szeme sarkából. Ott ült Bianca Taylor mellett.

Bianca nagyon szép lány volt, egészen egzotikus vonásai, barna bőre és haja volt. Szép pár voltak Adam-mel, de valahogy mégsem illettek össze. Celia tudta, hogyan érez a lány iránt a fiú, így számára nagyon is szembetűnő volt a viselkedése, a gesztusai. Sosem ért hozzá önmagától. Mindig Bianca fogta meg a kezét, Bianca simogatta meg először. Aznap különösen ki volt öltözve, s úgy kellette magát Adam előtt, hogy Celia-nak felfordult a gyomra tőle. Dörgölőzött hozzá, simogatta, csábosan nézte, s nagy igyekezetében észre sem vette, mennyire nem érdekli a fiút.

Adam és Celia tekintete sokszor egymásba forrt. Celia mindannyiszor úgy érezte, elveszett, mert ugyanazokat az érzelmeket látta Adam szemében, amiket ő maga is átélt.

Bianca nehezményezte, ha Adam akár másodpercre elkalandozott mellette. Aznap különösen akart valamit. Adam-nek már nagyon elege volt belőle, alig várta, hogy befejezzék az ebédet, és a tópartra hajthasson. Celia-val akarta tölteni a délutánt. Ha vele volt, mindent más fényben látott. Olyan volt neki a lány, mint egy szenvedélybetegnek a szenvedélye tárgya. Csak akkor érezte jól magát, ha vele volt. Könnyebb volt így Bianca-t is elviselni, nem céltalanul számolgatta a vele töltött perceket, hanem annak tudatában, hogy utána a szőke szépséggel találkozhat.

- Szerelmem! Nem is figyelsz rám! - nyafogta Bianca.

- Ne haragudj Bianca, elgondolkodtam. - szabadkozott.

- Azt kérdeztem, mi lenne, ha ma este nálam aludnál. Két hete nem bújtunk össze, és már úgy, de úgy hiányzol! - dörgölőzött.

- Apád megöl, ha megint a szobádban talál éjszaka.

- Bezárom az ajtót. - fogadta.

- Akkor is azt mondtad. - vetette ellen, de a lány nem tágított.

- Talán valaki mással töltöd az időt, hogy engem nem akarsz, Adam? - dühödt szempár nézett vele szembe.

- Dehogyis, csak mostanában volt egy-két gondom.

- Majd megoldod őket, szerelmem, de ma legyél csak az enyém! - kérte.

- Rendben, este átjövök. - egyezett bele, bár egyetlen porcikája sem kívánt fellopózni Bianca erkélyére.

A lánynak azonban nagy örömöt okozott ezzel, aki hogy kifejezze háláját, s talán a mozgalmasnak ígérkező éjszakát, átkarolta a nyakát, és forrón megcsókolta. Adam nem tehetett mást, viszonoznia kellett, annak tudatában is, hogy Celia nem sokkal távolabb ült.

Celia félrenyelte a narancslevét, mikor a csókolózó párt megpillantotta. Olyan felismerés tört rá, melyet nehéz volt feldolgoznia. Akkora féltékenység támadt benne Bianca iránt, hogy legszívesebben lerángatta volna Adam-ről. De lehetetlen lenne, hisz úgy fonódott a fiúra, mint egy kígyó az áldozatára.

Beleszeretett Adam-be. Ebben már teljesen biztos volt.

Pánik öntötte el. Felpattant a székéről, még a tálcáját is ott hagyta, s kiszaladt a parkolóba. Beült a kocsijába, beindított, majd nagy gázzal elhajtott. Nem érdekelte már az eső, úgy nyomta a gázpedált, mintha normál időben vezetne. Egy idő után azonban félre kellett húzódnia, nem látott semmit az útból a szemébe gyűlt könnyektől.