KÖTELÉK - 14. fejezet

ÁRNYAK A MÚLTBÓL

Meredten néztem a monitort, arcomon minden bizonnyal tükröződött az undor érzete. Alig vártam, hogy a bátyám hazaérjen, és megnézze ő is a ma esti felvételt. Míg vártam, összeütöttem vacsoránkat: egy kis tükörtojás szalonnával. Túl türelmetlen voltam, még ezt az egyszerű ételt is elrontottam. A szalonna kacska égett széle szinte vigyorgott rám. Dühösen a hűtőhöz mentem és pár paradicsomot elővettem belőle.

Christian késik.
Leültem a tányérommal a lakókocsink lehajtható asztalához, és vártam. Utáltam várni. Késem hegyével kopogtam a műanyagtányéron, kedvetlenül döfködve a szalonnát. Undorító, zsíros étel, és még csak nem is laktató, de többre ma nem futotta.

A kezem megremegett. Ha a bátyám látná, mit tettem a kajával biztos kiakadna. Szegény mennyit dolgozott azért, hogy tudjunk valamit enni. A paradicsomok után nyúltam, és valami engesztelésképp’ olyan kis giccses virágformákat készítettem, amit Martha Stewart műsorában is látni.
Az órára pillantottam. Christiannak már itthon kellene lennie. Már megint túlórázik – sóhajtottam fel. Túl sokat dolgozik, főleg ahhoz képest, mennyire nem fizetik meg.

Én meg csak itthon ülök, mint egy kitartott nő. Az indulat újra összeszorította belsőmet. A folyamatos visszautasítások… a megjátszott sajnálkozások…
A munka után való loholás, a segélyért való sorbanállás, egy hosszan haldokló édesanya ápolása nem igazán kedvez az ember külsejének. Kellemes megjelenés nélkül pedig… A szalonna újfent késem áldozatául esett.
Bezzeg a testvéreim. A féltestvéreim… Nekik minden adott. Hogy mennyire gyűlöltem őket!

Anya a halálos ágyán árulta csak el, az évekig rejtegetett kis titkát, hogy ki is az apánk. Hányszor kértük karácsonykor hogy csak egy nevet mondjon, vagy csak egy képet adjon nekünk. De makacsul őrizte, mert még mindig hűséges volt Hozzá, még évek múltán is szerette Őt. Nem akarta, hogy mi tönkretegyük jelenlétükkel családja életét.

Mikor megszülettünk Christian-nel, már nem voltak együtt, apa elhagyta őt egy egyszerű kis énekesnőért, akit egy forgatáson ismert meg. Könnyedén képes volt elválni anyától, rólunk pedig tudomást sem vett azon kívül, hogy minden hónapban feladta azt a nevetségesen szegényes gyerektartást.

Anya beteges volt, szinte egész gyerekkorunkban otthon volt velünk, mert nem tudott dolgozni. De ő mindig azt mondta, annyira szeret minket, hogy nem tud tőlünk elszakadni. Sokkal később jöttem csak rá, hogy anya senkinek sem kellett, se apánknak, sem a munkaadóknak, csak nekünk, a gyerekeinek.
Ennek ellenére nem voltunk annyira szegények, amire szükségünk volt, azt kispóroltuk magunknak a zsebpénzünkből, vagy diákmunkát vállaltunk.

Ám, amikor nagykorúak lettünk, apa nem küldött több pénzt, Christian és én tartottuk el anyát. Mi nem tudtunk puccos főiskolára menni, s amikor anya felkereste ezügyben apát, ő egyszerűen kidobta, mondván felnőttek lettünk, ő nem kötelezhető semmire velünk kapcsolatban.

Anya mindent elmondott… Ahogy ott feküdt azon a kihevert, göcsörtös kanapén, gyöngyöző homlokkal, beesett szürke szemeivel… Sosem fogom elfeledni!
Miután meghalt, annyira összetörtünk Chris-szel, hogy hetekig azt sem tudtuk, mi van körülöttünk. Anya kezelése, gyógyszerei mind-mind hitelből lett kifizetve, és a gyász, ami elzárt minket a külvilágtól, még inkább lejjebb rántott minket. Nem mentünk be a munkahelyünkre, nem fizettük a számlákat, és a temetés után két hónapra gyermekkorunk színtere már másé volt.

Chris inni kezdett, azt hiszem én is. Egy este megfogalmazódott bennünk, hogy revansot kell vennünk mindenért, de leginkább az anyát ért sérelmekért. Nyomozni kezdtünk apa és tökéletes kis családja után. Hát a sors, nem kitolt velünk? Már másnap megjelent az újságban apa fényképe a gyászjelentések közt, természetesen a temetés időpontjával és helyszínével együtt.

Elhatároztuk, hogy elmegyünk, és felégetjük a koporsóját, vagy valami egyéb emlékezetes dolgot művelünk. Oltári részegen zuhantunk be a gyászoló tömegbe, de csak a hátsó sorban tűrtek meg minket, valamilyen kis mitugrász kért minket, hogy viselkedjünk, és legyünk tekintettel az elhunyt lányaira. Akkor az alkoholszintem szinte lenullázódott. Néztem az a két kisírt szemű szőkeséget, a tökéletes alakra igazított fekete ruhájukban, és ölni támadt kedvem.

Chris megszorította kezem, és elrángatott a kocsiig. Tudtam jól, hogy most is egyre gondolunk. Beindította a motort, és elkezdtük új életünket megtervezni.

Chris eredményes kutatómunkát végzett. Kiderítette, hogy Diana 25 éves, vagyis alig másfél évvel fiatalabb nálunk, valamint férjezett, és egy Whyst nevű kisvárosban él. Celia 17 éves, súlyos cukorbeteg, és többször is volt emiatt kórházban. Magántanuló, és vásárlás-mániás. Féltestvéreink gyönyörűek. Mindketten szőkék, magasak, zöld szeműek, és olyan különleges vonásaik vannak, melyekről sok nő csak álmodozik, köztük én is. Attól, hogy láttam őket a temetésen teljes életnagyságban, csak még inkább fokozódott bennem a gyűlölet.

Dühített, hogy ők ketten abban élhetnek, ami jogosan minket is megilletne. Az örökségnél figyelembe kellett volna venniük, hogy apának négy gyereke van, nem pedig kettő. De senki sem tudott rólunk, az a szétcsúszott szerencsétlen apánk a sírba vitte a kis titkát. Nem úgy, mint anya… A mi áldott romantikus hajlamú anyánk. De hiába volt egy dobozkánk a házassági és válási papírokkal, régi szerelmes levelekkel megtömve a család ügyvédje könnyedén kilökött minket az utcára.

Chris végül elment az idősebb lányhoz, de az úgy sétált el mellette az utcán, hogy fel sem ismerte, pedig az apja szemét örökölte. Meg kellett volna ismernie! Bátyám tudta, más utat kell találni, hogy felhívja a királykisasszony figyelmét.

Chris, az én okos bátyám néhány hétre elvegyült apa nővérének gyülekezetében, és megtudta, hogy legkisebb húgunk Diana-hoz költözik Whyst-be. Még a vonat indulásának időpontját is megtudta. Christian az utazás előtti este sziporkázott, ördögi tervet eszelt ki. Eladtuk az egyetlen megmaradt értékünket, anya gondosan karbantartott retro kocsiját, amit még apától kapott és vettünk egy lakókocsit.

Chris Whystbe hajtott vele, én pedig tenyérbemászó boldog mosollyal végigzötykölődtem hugicámmal az utat, aki természetesen keresztülnézett ragyogó tekintetével rajtam.


Diana háza közelében találtunk egy kis parkot, ott táboroztunk le, és állandó megfigyelés alatt tartottuk őket. Először csak leskelődtünk, aztán befektettük maradék pénzünket kamerákba, valamint poloskákba. Celia nyitva hagyott erkélyajtaján bejutottunk a házba, és szinte minden helyiségbe felszereltünk egyet-egyet. Azóta egy kis ócska számítógépen figyeltem őket, így szerezve meg azokat az információkat, amivel végre elérhetjük azt, hogy ne csak észrevegyenek minket, hanem hogy komolyan is vegyenek, mert igenis igényt tartunk a minket megillető örökségre. Ők luxusban élnek, márkás ruhákban járnak, menő autókat vezetnek, miközben mi minden egyes dollárba belekapaszkodunk, és minden újabb nap elé rettegve nézünk.

Christian léptei zökkentettek ki a gondolataimból. Bosszúsan vágta be maga után a kocsi ajtaját, majd lazán ledobálta holmijait az ágyára.

Egykedvűen megmelegítette vacsoráját, majd leült velem szemben, és grimaszolva enni kezdett. Ujjai közt átforgatta piros kis műalkotásom, és egy heves sózás után belökte szájába a zöldséget.

- Fogadjunk, hogy tudok olyat mondani, amitől jobb kedved lesz - mosolyogtam testvéremre hamiskásan.

- Pocsék napom volt, úgyhogy inkább nem fogadok benne - felelte kissé ingerülten, és újabb paradicsomot pusztított el.

- Az éjjel érdekes dolgok történtek a mi kis hugicánkkal - folytattam mit sem törődve rossz kedvével.

- Talán nem volt elég feltűnő a bálban? Vagy nem kérte fel senki? - fintorgott Christian.

- Adam táncolt vele – közöltem egykedvűen. - A barátnője, az a Bianca pedig kissé leteremtette. Abszolút nem olyan, mint mi. Én behúztam volna a csajnak, ha így beszél velem, Celia viszont csaknem elbőgte magát, kiszaladt, és Patrick-ért telefonált.

- Buta liba. Látszik, hogy sosem kellett megküzdenie semmiért! – dörzsölte meg tarkóját fásultan Chris. - Elkényeztetett kislány…

- Aztán Adam bement hozzá - mondtam, mire felkapta a fejét.

- És megvigasztalta szegény kicsi Celia-t? - kérdezte élénkülő somolygással bátyám.

- Pontosan. Jobban mondva inkább egymást vigasztalgatták, ugyanis recsegett az az ágy elég rendesen. Celia pedig most nagyon boldog - összegeztem neki.

- Chloe, tudod ez mit jelent? - nézett rám nagy zöld szemeivel meredten. - Olyan kártyát adott a kezünkbe, amit még ellene fordíthatunk.

- Tisztában vagyok vele – mosolyodtam el, és végre én is enni kezdtem. - Mindent alaposan ki kell dolgoznunk, mielőtt lelepleznénk magunkat. Nem akarom elkapkodni ezt az egészet.

- Mire várjunk még? Mondjuk el Bianca-nak, és majd ő jól bekavar nekik - javasolta.

- Christian! – kiáltottam fel kissé hüledezve. - Ezt így nem lehet csinálni, túl korai lenne még, értsd meg! Ezt most bízd rám, kérlek! Ehhez most női fortély kell! A bosszúállás egy nagyon kifinomult művészet. A közelükbe kell férkőznünk! A bizalmukat kell élveznünk! Így ha eláruljuk őket, még jobban fognak szenvedni tőle.

Ha nem fogom vissza magam, majdnem kiejtettem volna, azt, amire gondoltam, hogy úgy fognak szenvedni, mint anya, akinek az emberekbe, de még az önmagába vetett hitét is összetiporták. De egy falat szalonnával lenyeltem megjegyzésem, nem akartam Chris indulatait tovább szítani, ezzel nem.

Mély levegőt vettem, és folytattam: - Diana-t Patrick-en keresztül tudjuk bántani, így neked vele kell barátkoznod - adtam meg a feladatát. - Olyan gondolatokat kell sugallnod neki, ami alapján meginog a bizalma Diana iránt, vagy fordítva. Ezt teljes mértékben rád bízom.

- És te mit fogsz csinálni ezalatt? - kérdezte gonosz mosollyal ajkán.

- Celia barátnője leszek, elérem, hogy elmesélje a kis titkait. Minél többet tudunk róluk, annál többet fordíthatunk ellenük – nevettem fel. – Gyere! Nézd csak meg a felvételt. Bár, egy infrakamera jobb lett volna, de így is tökéletesen érthető minden. A megfelelő időpontban Bianca Taylor meg is nézheti ezt majd a saját plazmatévéjén!

- És akkor szakít Adam-mel? - kérdezte Chris.

- Nem, bátyó, nem fog. Bianca szereti Adam-et, ezért le fogja nyelni, hogy megcsalta, de Celia-t ki akarja majd készíteni. Ebben biztos vagyok! Ebben az esetben pedig, mi Bianca oldalára fogunk állni, és őt is felhasználjuk a céljaink elérésére.

- Ravasz - bólogatott bátyám elismerően, majd odaült a gép elé, és megnézte ő is a videókat.