KÖTELÉK - 4. fejezet

GONDOLATOK

Csak 16 éven felülieknek!

Olyan sötét volt, hogy szinte semmit sem látott, így a hallására hagyatkozott. Pattogó léptek zaja ütötte meg a fülét, valaki futott, méghozzá felé közeledve. Ereiben megfagyott a vér, ösztöneire hagyatkozva rohanni kezdett. A nyirkos füvön úgy csúszkált a talpa, mintha jégen próbált volna menekülni. Minél jobban igyekezett távolodni attól, aki követte, annál közelebb kerültek egymáshoz. Jéghideg kéz markolt a vállába, s fordította maga felé. Próbálta kivenni a vonásait, de a szemébe húzott kapucni, és a vaksötétség miatt ez lehetetlen próbálkozás volt. Csak a légzését hallotta, és kezének szorítását érezte. Sosem félt még ennyire senkitől. Az idegen szinte fölé tornyosult, alakját pedig csak még inkább félelmetessé tették körvonalai. Szorítása olyan erős volt, hogy Celia-nak könnyek gyűltek a szemébe, s már csaknem felsikított. Hála a rengeteg dialízisnek, kezelésnek, már nagyon fejlett volt a fájdalomküszöbe, el tudta fojtani sikolyát. Ekkor az idegen felemelte a másik kezét, s kéjesen végigsimított arcának bal felén.

- Mit akarsz tőlem? - nyögte riadtan Celia.

- Csak a szívedet... - válaszolt egy suttogó hang, majd egy pillanatra megvillant egy penge, s Celia érezte a mellkasában a fájdalmat, hallotta a fémet a csonton csikorogni. A férfi kivájta a szívét, mely immár ott lüktetett markában az ő élettelen teste felett...

Ez volt az utolsó kép álmából, ennek láttán riadt fel kora hajnalban. Ránézett a mobiljára, még alig múlt el 4 óra. Rázta a hideg, pedig biztos volt benne, hogy jó idő volt a szobában, mikor lefeküdt. Végigtapogatta magát, s kellemetlenül konstatálta, hogy mindene csurom vizes, még a haja nagy része is. Eszébe ötlött az a rémes álom, melyre legszívesebben soha többet nem gondolt volna, s egyből megvilágosodott. A rossz álom miatt izzadt, ettől volt nyirkos a bőre, pizsamája, haja. Gyorsan kibújt nedves ruhájából, visszavadászta takaróját a földről, és nyakig bebugyolálta magát. Tudta, hogy aludni már úgysem fog, ezért bekapcsolta a tévét. Persze hajnali 4-kor nem sok izgalmas műsort sugároznak a csatornák, de ő kitartóan kapcsolgatott egészen addig, míg nem talált egy neki tetsző műsort. Felhangosította egy kicsit, s belemélyült az Animal Planet műsorába. Nagyon szerette az állatokat, de sosem mert tartani egyet sem, félve attól, hogy gyenge immunrendszerével még elkap tőlük valami halálos nyavalyát. Apja szerint ugyan Celia már hajlamos mindenütt efféle halálos nyavalyákat látni, ott is, ahol steril még a levegő is, azért nem nyaggatta túlzottan a kisállat témában.

Fájón hasított belé édesapja emléke. Annyi élmény, édes emlék fűzte össze kettőjüket, s most olyan szívszorító érzés volt ezekre gondolnia. Édesanyja halálával könnyen megbirkózott, hisz kicsi volt még, mikor elveszítette. Igazából saját emlékei nem is voltak Lena Burkettről, amik a fejében voltak régi családi videókról, fényképekről származtak. Sokszor hiányzott neki, hogy megbeszélhessen vele női dolgokat, anya-lánya programokat tervezzenek, de igazából ezt a helyzetet elég könnyedén kezelni tudta, hiszen nem ismerte őt...

Diana-nak ennél keményebb lehetett, hisz ő imádta anyjukat. Nem véletlenül lett a halála után olyan zárkózott. Ő apjuk elvesztésével nem állt igazán hadilábon, hisz évek óta nem lakott velük együtt, s nem is nagyon tartotta vele a kapcsolatot. Diana rengeteget veszekedett apjával az alkohol miatt, számtalanszor próbálta rávenni, hagyja abba az ivást, vonuljon elvonókúrára, de hasztalan. S mivel jócskán elvetette nála a sulykot azzal, hogy az eljegyzési partiján totál ittasan sok boldogságot kívánt nekik, majd utána eljátszott egy elég ordenáré szövegű dalt, Di megfenyegette. Ha nem hagy fel az ivászattal, nem látogatja meg még ünnepnapokon sem. Apjuk nem vette komolyan, s várta őt karácsonykor, de hiába. Ettől még inkább búskomorságba esett, így még többet ivott, mint előtte.

Celia-t is zavarta a szesz-ügy, de olyan nagy rajongással csüngött apján, hogy elsiklott e felett. Talán jobban tette volna, ha nem teszi. Nem kellett volna pátyolgatnia, sajnálgatnia apját egy-egy másnapos reggelen. Keményen a fejéhez kellett volna vágnia, hogy ez így nem mehet tovább. De egyszer sem tette meg...

Ő bőven beérte annyival, hogy apja megtömte a pénztárcáját, megszeretgette, megpuszilgatta, és hagyta, hogy törődjön vele. Főzött, mosott rá, vasalta ingeit, ellátta mindenben. Sőt, még meg is fürdette, ha olyan állapotban volt. Ha viszont ő volt rosszul, netán kórházban feküdt, kétszer kómában is, a férfi egy kortyot sem ivott. Szörnyen féltette az ő kis leánykáját. Sokszor mondta is:

- "Anyád nem ezt a sorsot szánta neked. Te légy erősebb, figyelmesebb, mint ő. Vedd komolyan a betegségedet. Ebben az életed a tét..."

Ezt tudta nagyon jól. Mérés, bökés, evés - így telt minden napja. Étrendje eltért az átlag emberekétől, ezt is nehéz volt betartani. Gyerekként imádta a csokoládét, ma már azt sem ehet. Minden termék összetevőit részletesen el kellett olvasnia, nehogy baja legyen tőle. Az egész élete megváltozott ez az átkozott kór miatt.

Most megint gyökeres fordulatot vett sorsa, s nem tudta, merre tart. Kiszámíthatatlanná vált az világ, melyet gondosan felépített maga köré. A pszichológus, akihez apja járatta, érdekes teóriákat állított fel Celia viselkedését illetően. Úgy gondolta, a lányt elnyomja betegsége. Szégyelli mások előtt, ezért bezárkózik, nem barátkozik. Csalódott az emberekben, ezért nem igazán teremt kapcsolatot a külvilággal. És amit a legelképesztőbbnek talált, Celia még boldog is volt ebben a magának kialakított kis világban.

Ez a világ most némiképp átalakult. Apja volt eddig számára a legfontosabb, de az ő elvesztésével még inkább szűkült a kör. Néha úgy érezte, talán depresszióba süllyedt, azért támadnak olyan sötét gondolatai, hogy hiába próbálna is ismerkedni, barátkozni, nem érdemelné meg, hogy szeretettel forduljanak felé. Nem akarta, hogy bárki is olyan gyengének, elesettnek lássa, amilyen egy-egy rosszullét következtében volt. Nem akarta, hogy megítéljék...

Ő csak nyugalmat szeretett volna maga körül, hogy hagyják elmerülni gyászában, keserűségében. Diana és Patrick lépett első helyre az életében, bár eddigi véleményét jócskán módosította róluk. Diana-t mindig is felszínesnek, unalmasnak, nem túl jófejnek tartotta. Nővére viszont megmutatta egy másik arcát neki, mikor elárvultak. Talán Di mindig is ilyen volt, csak ő nem vette észre, nem méltatta figyelemre. Gondozta őt, támogatta a fájdalmas pillanatokban, próbált átvenni terheiből. Magához vette, s nem is kért tőle sokat cserébe. Szabályai, melyeket felállított, nem voltak teljesíthetetlenek, s Celia tisztában volt vele, mekkora szabadságot kapott általuk. Lehetséges valakit egy csapásra megszeretni, ha eddigi életedben utáltad? Lehetséges, hisz ő nagyon megszerette nővérét. Patrick-kel sosem volt baja, bírta sógorát, egyedül a "tökmagozás" nem tetszett neki. Összegezve úgy érezte, talán még boldog is lehet velük.

Hallotta a motozást a folyosóról, így biztos lehetett benne, hogy szerettei felkeltek. Rásandított mobilja kijelzőjére, 6.30 volt. Felkelt hát ő is az ágyból, és a szekrényéhez vánszorgott. Szűk, répaszárú farmert öltött, hozzá egy lila, mélyen dekoltált felsőt választott, amit egy fekete mellénykével dobott fel. Előásta őszi, kockás-szürkés-nagyon-vagány szövetkabátját, s kézben vitte le az előszobáig, ahol csak feldobta a fogasra, majd a konyhába ment.

- Jó reggelt. - köszönt félmosollyal.

- Neked is. - üdvözölték.

Csendben megreggeliztek, megkávéztak, majd Celia a fürdőbe vonult. Mért, bökött, majd elvégezte ügyes-bajos dolgait. Halványlila sminket tett fel, hosszú, szőke haját kifésülte, megmosta a fogait. Mire végzett, Diana is elkészült, épp a cipőjét húzta. Celia is elővette a cipősszekrényből hegyesorrú, tűsarkú bokacsizmáját, mely remekül illett lábaira. Felöltötte kabátját, s megszemlélte magát a tükörben.

- Jól áll neked az ősz. - mosolygott Diana. - Kabátban nem tűnsz olyan vékonynak...

- Nem tudok meghízni, szerintem sosem fogok. - vont vállat Celia.

- Az étvágytalanság is egy tünet. Elfogadjuk. - simogatta meg arcát.

Beültek Celia új Volvo-jába, s Diana navigálásával útnak indultak a városközpont felé. A környéken nem volt több kórház, 50 km-es körzetben csak a whyst-i. Hamar odaértek, s Celia bekísérhette nővérét a hormonkezelésre. Mikor ott végeztek, átmentek a hivatalba, hogy bejelentsék őt lakónak, s nyomban kapott is új iratokat. Az utcán mindenki nagyon megbámulta, ami módfelett zavarta Celia-t, Di viszont hatalmas élvezettel mutatta be kishugát minden számára ismerős járókelőnek.

A következő állomás az orvosi rendelő volt. Diana egy magánpraxisú háziorvoshoz járt, aki őszerinte nagyon jól értette a dolgát, s egekig magasztalta. Leültek a sárgára festett váróban, majd pár perc múlva fehér köpenyes nő lépett oda hozzájuk.

- Mrs. Brown, miben segíthetek? - mosolygott Diana-ra.

- Hozzám költözött a húgom, és szeretnénk bejelenteti dr. Wright-hoz. Gondolom, ehhez meg is kell vizsgálnia...

- Természetesen. Mrs. Ivory után bemehetnek. - mutatott egy idős hölgyre. - Sarah Elliot vagyok. - mutatkozott be.

- Celia Burkett. - fogott kezet vele a lány.

- Remélem, ritkán találkozunk itt. - mosolygott rá. Celia együtt reménykedett vele, hisz gyűlölt beteg lenni, pláne annyira, hogy orvoshoz kelljen mennie. Mrs. Ivory hamar bejutott, és meglepően hamar végzett is, mivel csak receptért jött, így már be is mehettek a doktorhoz.

- Jó reggelt, hölgyeim. - köszönt széles mosollyal dr. Wright. Nagyon jóképű férfi volt, barna szemekkel, és kissé őszülő, barna hajjal. Celia olyan 40 körülinek saccolta. - foglaljanak helyet. Mondta az asszisztensem, mi járatban vannak. Kishölgy, felvázolná előttem röviden a kórtörténetét?

- Te elmondtad neki? - fordult Celia nővéréhez.

- Nem tudja senki, Celia. - felelte döbbenten Diana.

- Orvos vagyok, magára pedig csak rá kell nézni. Csak úgy virítanak a cukorbetegség tünetei az egész külsején. Hány kiló is ehhez a magassághoz? Milyen gyakran van rosszul? - vesébe látó pillantása elől nem volt menekvés. Celia vallhatott.

KÖTELÉK - 3. fejezet

TÖKMAG

Patrick, mintha beépített vacsora érzékelője lenne, pont akkor érkezett meg, mikor Diana kivette a sütőből az ételt. Szürke öltönyt viselt hófehér inggel, de amint belépett az ajtón már vetette is le, mintha égetné a bőrét. Beköszönt a konyhába, s már futott is fel az emeletre. Celia szemeit meresztgetve nézett utána, míg meg nem jelent újból pólóba és farmerbe öltözve. Először Diana-hoz lépett, s forró öleléssel, apró csókkal köszöntötte, majd Celia felé indult.

- Jó újra látni, Tökmag. - mosolygott rá, majd szorosan a karjaiba zárta.

Celia elfintorodott a Patrick által használt becenevét hallva, de azért nyomott egy cuppanós puszit sógora arcára. Ezt a nevet még megismerkedésükkor adta neki a férfi, mivel akkoriban nagyon alacsony volt. Azóta sem tudta lemosni magáról, hiába magyarázta Patrick-nek, hogy közel 180 centis magasságával mára aligha csúfolnák Tökmagnak, ő ragaszkodott ehhez a megszólításhoz, hisz olyan kedvesen utálatos. Mint maga Patrick...

- Milyen utad volt? - érdeklődött, miközben átvette Di-től a nehéz tűzálló edényt, és az asztalra tette.

- Pocsék. Nem volt első osztályú jegy, így csak a dohányzóban kaphattam helyet. Egész úton egy öreg, pipázó tata mellett kellett ülnöm, mert máshol nem volt szabad ülőhely, és mikor megkértem, hogy ha már mellettem dohányzik, legalább ne az arcomba fújja azt az undorító füstöt, még ő volt felháborodva. Nem volt senki, aki segített volna a bőröndjeimmel, így nekem kellett mindkettőt levarázsolnom a vonatról. Diana persze késett, így kicsit már rosszul is voltam, de szerencsére hozott magával egy hamburgert, így nem lett belőle semmi komoly. - hadarta el egy szusz alatt.

Patrick Di-re nézett, kissé felvonta a szemöldökét, de ahogy felesége apró, bocsánatkérő mosolyt villantott rá, elernyedt komoly ábrázata.

- Holnap szeretném, ha elkísérnéd Celia-t a városba. Elintézhetnétek a papírügyeket. Be kell jelentkeznie a mi címünkre, az iskolába, az orvoshoz, és vehetnétek is egy-két dolgot neki, mire iskolába megy. - javasolta Patrick.

- Igen, már vettem is ki pár szabadnapot a munkahelyemen. Holnap a kórházba is be kell mennem a kezelésre, drágám. - felelte Diana.

- Milyen kezelésre jársz? - kérdezte Celia dermedten. Még a villát is kiejtette a kezéből, amivel húst akart szedni az edényből.

- Ne rémüldözz, Celia! - nyugtatta Diana. - Nem vagyok halálos beteg... Csupán akadt némi problémánk a gyerekvállalással kapcsolatban. Tudod, minden nőnek általában 28 napos a ciklusa, nekem viszont van hogy 80-90. Hormonkezelésre járok, hogy felgyorsuljanak a petesejtjeim.

- Sajnálom... - nézett rá bánatosan húga. - Remélem, hamarosan lesz valami eredménye.

- Mi is. - mosolygott Patrick, majd megsimogatta Diana kézfejét. Annyi szeretet és csodálat volt ebben a mozdulatban, hogy Celia elcsodálkozott rajta. Tudta, hogy sógora szerelmes Diana-ba, de mivel nem sok időt töltött velük eddig, észre sem vette, hogy mennyire mélyről fakadnak egymás iránti érzéseik. Tisztelték egymást, ami ebben a zavaros világban már nagy értéknek számított.

A vacsora derűs hangulatban zajlott, bár Celia kissé zavarban érezte magát. Nem találta a helyét sehogyan sem. Segíteni szeretett volna Diana-nak, ezért elkezdte leszedni a tányérokat, evőeszközöket és poharakat az asztalról. Mindet a mosogatóba tette, majd nekilátott, hogy eltisztítsa azokat. A rosszullét hirtelen tört rá, s egy pillanatra úgy begörcsölt a veséje, hogy azt hitte, menten sikítani fog. Belemarkolt a mosogatótálca szélébe, s aprókat lélegzett. Nem akarta, hogy észrevegye a környezete milyen fájdalmai vannak. Mikor kicsit alábbhagyott a görcs, kikotorta kis táskájából a vércukorszint mérőjét, és gyorsan tesztelte állapotát. Mint korábban, most is elég magas értéket mutatott, így tudta, kénytelen lesz inzulint beadni magának.

- Bocs, de bemegyek a fürdőbe bökni, mindjárt jövök. - cincogta vékony hangon, majd bezárkózott a helyiségbe tűjével. Felhúzta blúzát a hasáról, lefertőtlenítette a bőrét, majd gyakorlott mozdulatokkal magába szúrta a tűt. Elég kellemetlen érzés volt, látványnak pedig főként taszító, de pár perccel később úgy érezte, mintha energiabombát kapott volna. Eltette a tűt és a fertőtlenítőt, majd visszament a konyhába.

- Celia, miért zárkózol be ilyenkor? Minket nem zavar, hogy szurkálod magad. - jelentette ki Patrick.

- Nincs ember a Földön, aki ezt nem találja undorítónak. Egy bazi nagy tűt nyomok a hasamba. Szerinted ez nem taszító? - vetette fel a lány.

- Nem, hisz az életed múlik rajta. - válaszolt Diana.

- Ne kérjétek, hogy előttetek csináljam. Sosem csináltam más előtt, és nem is fogom... - dünnyögte.

- Rendben, téma lezárva. - szabadkozott kezeit feltartva Patrick. - Gondolom, a kedves feleségem már elkotyogta neked, mit vettünk neked ajándékba, ezért nem köntörfalazok. Gyere a garázsba, és ismerkedj meg az új sötétszürke Volvo-dal. - vigyorgott.

- Végre! - kiáltott Celia, akár egy gyerek, s már rohant is.

A kocsi tökéletes női autó volt, a lány pedig azonnal beleszeretett. Össze-vissza ölelgette nővérét és sógorát, nem győzött hálálkodni a neki nagyon is tetsző ajándékért. Mikor már látszólag kigyönyörködte magát, Patrick elment, és felvitte az emeletre Celia szobájába a bőröndöket, Diana pedig felajánlkozott, hogy segít neki kipakolni.

Mikor felértek a lépcsőn, Celia négy fehérre festett ajtót látott. Nővére beavatta, hogy a legutolsó szoba az ő hálójuk, a legelső pedig az övé. A köztük lévő két szoba jelenleg nem funkcionál, majd ha lesz gyerekük, lesz, aki használhatja. Celia szobája nem volt olyan nagy, mint amilyen Los Angelesben volt, de nem panaszkodott. Nővére felkészült a jövetelére, s nagyon ízlésesen rendezte be. Az ajtó mellett kis tükrösszekrény állt, melyen biztosan elférnek majd smink- és illatszerei. A másik oldalon, az ablak előtt fa íróasztal, kényelmes bőr fotel, és egy plazma tévé foglalt helyet. A szoba közepén egy hatalmas, bladachinos franciaágy terült el, melyen kék ágynemű volt. A falak is hasonló színűekre lettek festve, s az egész nagyon összhangban volt.

- Ezt ti csináltátok nekem? - kérdezte meghatottan Celia.

- Nagyon szeretünk téged, és szeretnénk, hogy boldog legyél velünk. Tudom, miket kedvelsz, így ilyennek rendeztem be. Magamnak sosem vennék plazmát, és az íróasztalfiókomba sem rejtenék egy új lap-topot, de hát te bírod ezeket. - vonta meg a vállát Diana.

- Te nem vagy ép... - nevetett Celia, majd Di nagy örömére rögvest előszedte a laptopot.

Miután ebben is kigyönyörködte magát, nekifogtak a pakolásnak. Minden ruhadarabot az ágy melletti beépített szekrénybe tettek, a személyes dolgoknak pedig megfelelő helyet kerestek. Mire végeztek, jócskán elmúlt 10 óra, így Diana átment a saját hálójába, magára hagyva Celia-t.

Celia leült a tükrösszekrény elé, s meredten bámulta magát. Tisztában volt testi adottságaival, sokáig szépnek is tartotta magát, de mostanában már nem érzett így. Betegsége, állandó panaszai megnehezítették életét, s úgy, hogy nem járt iskolába, barátai sem voltak. Édesapja jelentett neki mindent. Vele járt szórakozni, vásárolni, és még a forgatásokra is elkísérte olykor. Megszokta a nagyvilági életet, de arra mindig gondosan ügyelt, hogy két lábbal álljon a talajon.

Nem tartotta magát "cicababának". Hosszú, szőke haja eredeti volt, sosem festette be. Zöld szemei egykor élettel teliek voltak, mára kissé tompultnak mutatták. Cseppnyi szépséget sem látott magában. Undorítónak tartotta az inzulinozást, ezért is bujkált mások elől. Teste sem volt már olyan, ami felkelti egy férfi figyelmét, 180 centis magasságához mindössze 50 kilót nyomott. A sok gyógyszertől, kezeléstől, és a kómától a mája sem működött rendesett, az immunrendszere pedig mintha nem is létezett volna, sorra cserbenhagyta különböző semmitmondó betegségekben.

Nővérén gondolkodott sokáig. Szeretett volna jóban lenni vele. Nem tudta kiverni fejéből kiújuló tüneteit, s titkon sejtette, nem lesz túl szép kimenetele betegsége rosszabbodásának. Amennyi ideje van, azt ki szeretné használni. Talán élhet addig, míg anyja is élt. Talán van még 20 éve! De talán nincs...

Diana kedvéért engedni fog elveiből, lenyeli nem tetszését, és megbarátkozik Whyst-tel. Még az iskolába is hajlandó elmenni. Bár azt Di-nek nem kell tudnia, hogy mennyire nem tetszik neki ez az egész suli-ügy... Tartott a vele egy korúaktól, hisz átélte nem egyszer, mennyire ki tudják közösíteni. Itt is ugyanezzel kell majd szembesülnie, már tudta előre, ezért is volt úgy vele, hogy nem csinál nagy ügyet belőle.

Sóhajtott egy nagyot, majd lefeküdt az új ágyába, hogy reggel időben felkelhessen, és elmehessenek Di-vel elintézni a dolgaikat. Nehezen jött álom a szemére, sokáig forgolódott, s tépelődött, nem hagyta nyugodni az iskolától érzett félelem, de végül győzött a fáradtság, s nagysokára elaludt.

KÖTELÉK - 2 fejezet

TISZTÁZÁS

Diana úthosszat csevegni próbált, de aggodalmát sem palástolta. Celia időnkét beszúrt nővére monológjai közé egy "igent", és egy "ahát", s mivel Diana bőven beérte ennyivel, nem firtatta a költözés téma kényességét. Az állomástól 20 percet autóztak, mire kiértek a külvárosba, ahol csupa zöld volt minden, s takaros kis házak álltak egymástól nem messze. Diana lelassított egy fehérre meszelt, teraszos, erkélyes ház mellett, majd befordult a felhajtóra, és megállt a garázsajtó előtt.

- Hát, megérkeztünk. Nem is tudom, láttad e már így készen? - nézett rá mosolyogva.

- Te is tudod, hogy nem. Csak az esküvőd miatt jöttem ide Whyst-be, többször nem voltam hajlandó. - figyelmeztette fanyarul.

- Celia, kérlek, ne légy ilyen undok! Meg fogod szeretni az itteni életet, hidd el...

- Gondolod? Innen még egy bevásárlóközpont is fényévekre van! L.A.-ben két saroknyira volt tőlem az egész világ! Itt legfeljebb a múlt évtized divatját találhatom meg egy üzletben, nemhogy a legutolsót... - dohogott.

- Miért ilyen fontos neked a vásárlás? Apa annyira ellátott pénzzel? - érdeklődött.

- Apa mindent megadott nekem, te viszont mindent elvettél! - zokogott fel keservesen Celia, majd kipattant az autóból, és csomagjait hátrahagyva berohant a házba.

Meglepetésére Diana nem rohant utána, inkább megküzdött az ő telepakolt bőröndjeivel, és egyesével felcimbászta az ajtó elé. Minden egyes lépcsőfokon megállt, fújt egyet, majd újult erővel nekilódult. Celia a nappali ablakából figyelte őt könnyeit szárítgatva. Nem állt szándékában így kifakadni, főleg nem Diana-val szemben, hisz tudta, ha ő nem veszi magához, most lakhatna Rachel nénivel, meg annak a 4 gyerekével, akik közül kettő még elég kicsi, és csak az agyára mennének. Egyszeriben megsajnálta testvérét, úgy érezte, visszaélt a jóindulatával. Mire sikerült jól elszégyellnie magát, Diana már túl volt mindkét táskával a küszöbön. Fáradtan becsukta a bejárati ajtót, nekidőlt, majd néhány ki- és belégzés után teljes nyugalommal Celia felé fordult.

- Gyere a konyhába, húgi. Összeütök valami vacsit Patricknek, meg nekünk, közben pedig átbeszélgethetünk ezt-azt. - nem kért, követelt. Celia nem mert ellentmondani, követte a vadonatúj bútorokkal felszerelt helyiségbe.

- Mit szeretnél tudni? - kérdezte, de arca nem árult el különösebb érzelmeket.

- Miért viselkedsz így velem?

- Én... - zavarba jött. Miféle kérdés ez? Diana pontosan tudatában lehetne, hányadán állnak egymással. - Mindig így viselkedtem veled...

- Tudom, hisz Apa rád hagyta. De vedd tudomásul, Celia, hogy ez itt már más világ. Nem L.A.-ben vagy, itt nem fog körbeugrálni senki. Nem fogsz sok zsebpénzt kapni, csak azért, mert megengedhetjük magunknak.

- Te most szabályokat állítasz? - háborodott fel.

- Anyád helyett anyád, apád helyett apád lettem. Én tartozom felelősséggel érted, a tetteidért. Szeretném, ha mindhárman alkalmazkodnánk egymáshoz, és nem csak nekünk kéne hozzád. Ezért gondoltam, jobb, ha tisztázzuk a dolgokat.

- Írjam, vagy nem lesz hosszú? - fintorgott amúgy kamaszosan.

- Nem untatlak, ígérem. A vércukorszintedet tartsd állandó ellenőrzés alatt, és amint szükségét érzed az inzulinnak, bökd meg magad légy szíves. - nézett rá jelentőségteljesen. - Ha valamire pénzt szeretnél kiadni, vagy csak vásárolgatnál, kérj pénzt Patrick-től. Kevesebbet faggatna, mint én tenném... - erre aztán mindketten elmosolyodtak. - Drog, cigi, pia nincs a sem lakásban, sem másutt. Ezeket semmilyen esetben nem vagyok hajlandó tolerálni. Apa kocsiját eladtuk, az árán pedig vettünk neked egy új járgányt. Szeretném, ha megbecsülnéd, mivel egy Volvo nem játékszer.

- Kaptam egy Volvo-t? - döbbent meg Celia.

- Női autó, egyszerű vezetni. Szerintem egész jól el fogsz vele boldogulni.

- De hát miért... - kezdte bűnbánóan.

- Szeretném, ha megmaradnál ugyanaz a vagány csajszi, aki mindig is voltál. És tudod, ezen a környéken egy Volvo nem mindennapi jelenség. Már az én Mazda terepjáróm sem az, hát még Patrick Chrysler-e...

- Megnézhetem? - kérlelte.

- Meg kell várnunk vele Patrick-et, mivel ő választotta. - magyarázta.

- Rendben. - próbált megnyugodni.

- Szóval hétköznap suliba fogsz járni. - folytatta.

- Úgy érted itt is magántanár jár majd hozzám.

- Nem, a whyst-i középiskolában fogod folytatni a tanulmányaid. Őszi szünet van a mai naptól, így van 2 heted, hogy megszokd a gondolatot.

- Én nem fogok iskolába járni! - jelentette ki.

- Már pedig igenis fogsz. Apa teljesen rossz irányba vitt azzal, hogy úgy óvott mindentől. Megrémisztette a cukorbetegséged, a kómáid. Hidd el, jó lesz neked a suliban. Hamar lesznek barátaid, be fogsz illeszkedni.

- Di, én nem tudok iskolába járni! El kell bújnom majd mérni, és bökni!

- Nem fognak leprásnak nézni, ha megtudják, hogy mi bajod... - vetette ellen.

- Te nem ismered a velem egy korúakat, Diana... - legyintett Celia. - Elmegyek abba a suliba, adok egy esélyt az egésznek, de nagyon fogom utálni. Ha nem tetszik beszélhetünk erről újból?

- Természetesen! Iskola után nem kell hazarohannod, de a leckéd kész legyen. Este addig maradsz fenn, amíg akarsz, de nincs indokolatlan hiányzás. Hogy érthető legyek, csak a betegséget tekintem indokoltnak ebben az esetben. Hétvégén szabad a program. Annyi kérés lenne ezzel kapcsolatban, hogy mindig hagyj valami üzenetet, hol vagy, mikor jössz. Jó nekem az sms, a cetli a hűtőn, vagy akár a telefon is.

- Nem olyan gáz ez a szabályzat, Di. Nem gondoltam, hogy ilyen jófej is tudsz lenni. - ismerte el Celia.

- Nem ismersz engem, húgi. - nézett rá szomorúan Diana. - Mióta megszülettél, csak utáltál engem. Egy idő után félreléptem a haragod, és a gyűlöleted elől, de akkor sem értem, miből fakad.

- Én azt hittem, azért vagy olyan rideg velem, mert te utálsz...

- Sosem utáltalak, Celia! A testvérem vagy, tudom, min mész keresztül, én is pont úgy érzem magam. Hagytalak volna ott Rachel nénivel? Jobb lesz neked itt mivelünk.

- Igen, tudom, csak hagyj egy kicsit még duzzogni, jó? Nehezen viselem a változásokat...

KÖTELÉK - 1. fejezet

KÖLTÖZÉS

Whyst sokkal kisebb város volt, mint Los Angeles. Sokkal kisebb? A lány szinte gondolatban is felprüszkölt tőle. Whyst Los Angeles-hez képest egy útkereszteződés, s ő most mégis itt van. Itt, ahol még egy normális butik, étterem, vagy ékszerész sincs. Celia megszokta már a Hollywood-i életstílust, költekezett, míg pénztárcája engedte. Imádott vásárolni, s imádta viselni is szerzeményeit. Ahogy visszagondolt los angeles-i életére, szemeit könny futotta el. Leült a vasútállomás egyik padjára, maga köré húzta két hatalmas bőröndjét, s összeráncolt homlokkal figyelte környezetét. Minden egyes porcikája vadul tiltakozott az ellen, hogy idejöjjön.

Édesapja, Phil Burkett filmproducerként dolgozott egy nagyon jól menő cégnél Hollywood-ban, világszerte ismerték a nevét. Több Oscar-díjas film sikere is az ő nevéhez fűződött. Celia kiskora óta felnézett rá, s bár a forgatások miatt jóval kevesebb időt töltöttek együtt, mint más apa és lánya, ő mindennél többre tartotta apját.

Édesanyja énekesnőként kezdte pályafutását, majd színésznő lett belőle. Rivaldafényre született... Egy nagy sikerű vígjáték forgatásán ismerkedett össze édesapjával, ahol rögtön egymásba is szerettek. Lena Burkett odaadóan szerette férjét, s két gyermeket is szült neki.

Először Diana-t, majd Celia-t. A két lány közt 8 év korkülönbség volt, ami eléggé megnehezítette kapcsolatukat. Gyerekkorukban szörnyen féltékenyek voltak egymásra, s ez később is rányomta bélyegét egymáshoz fűződő viszonyukra.

Lena nagyon beteg lett, miután Celia megszületett. Cukorbetegsége tombolt szervezetében, amit ő sosem vett komolyan. Csak akkor adta be az inzulint magának, ha eszébe juttatta azt egy hirtelen rosszullét. Egy súlyos roham után kómába esett, s mire a kórházba értek vele, veséi felmondták a szolgálatot. Még a mentőautóban meghalt...

Attól fogva Diana és Celia az apjukkal éltek. Az apjukkal, akit annyira megtört Lena halála, hogy a munkába és az ivásba menekült. Ha nem tudott dolgozni, annyit ivott, amennyi csak belefért. Ezután persze nagyon rosszul érezte magát, így rendszeresen Celia ápolgatta.

Időközben Diana elvégezte a gimnáziumot, főiskolára ment egy másik államba. Ott ismerte meg Patrick Brown-t, aki két évvel felette járt. Patrick volt az egész iskola leghelyesebb fiúja, így sok lány csüngött rajta, neki mégis Diana kellett. Hogy miért? Celia eddig még nem jött rá. Diana nagyon magába zárkózott anyjuk halála után, így sosem mesélte el, valójában hogyan is lett szerelem köztük. Mikor elvégezte az iskolát, s megkapta diplomáját, Patrick megkérte a kezét. Fél évvel később tartották az esküvőt a férfi szülővárosában, Whyst-ben. Immár 3 éve házasok, s Diana 3 éve Whyst város lakosa. Takaros kis házat építettek, s mindketten jó állást is szereztek. Patrick ügyvédi irodát nyitott, Diana pedig a bankban helyezkedett el, s már elég magas beosztásban volt.

Celia nagyot sóhajtott. Diana késik... - állapította meg órájára pillantva. Már vagy 20 perce érte kellett volna jönnie. Nem érezte magát túl jól, vércukorszintje már az egekben lehetett. Ha nem eszik valami tartalmasat, hamarosan nagyon rosszul lesz. Belekotort kis táskájába, s bekapott egy szem szőlőcukrot. Ez talán kicsit javít éhségén.
12 éves volt, mikor kiderült, örökölte édesanyja betegségét, s meg is szenvedett vele. Kétszer került kómába rossz vércukorszint beállítás miatt, egyszer a veséi majdnem felmondták testének szolgálatát. Borzalmasan lefogyott, s nagy fájdalmai voltak. A közelmúlt eseményei sem hagyták tünetmentesen, érezte, hogy egyre fáradékonyabb, gyakran fáj indokolatlanul a hasa, vesegörcsök kínozták. Mindezt ő csak a megrázkódtatásnak, a változások el nem fogadásának tulajdonította, s remélte, hamarosan, ahogy ő majd megnyugszik, el fognak múlni.

Három héttel ezelőtt édesapja halálra itta magát, s Celia talált rá. Mentőt hiába hívott már, apja mája nem bírta tovább a liternyi szeszt. A híres producer a másvilágra költözött. Celia kiborult. Diana azonnal vonatra szállt, s nagy támasza lett húgának. Bár ő maga alig-alig tört meg, hagyta, hogy húga kisírja magát vállain. Sokat beszélgettek, elintézték a temetést, majd megfontolták a jövőt.

Celia még kiskorú volt, épphogy 17 éves, így törvényes gyámra volt szüksége. Diana nem tűrt beleszólást ebbe az ügybe, viszonylag hamar elintézte, hogy testvére az ő felügyelete alá kerüljön. A temetés után neki haza kellett mennie Whyst-be a munkája miatt, addig pedig nagynénjükre bízta Celia-t. Ők nem igazán jöttek ki egymással, mindennek ellenére Rachel néni nagyon kedves volt hozzá, és segített elintézni a hivatalos ügyeket. A házat kiadták, a legtöbb ingóságot eladták. Celia gőzerővel pakolt, majd vonatra szállt, hogy Whyst-be költözhessen nővéréhez, és sógorához.

Fékcsikorgás hallatszott, majd egy Mazda terepjáró robbant be az állomás parkolójába. Celia sóhajtva vette tudomásul, megérkezett érte Diana, aki mindig mindenhonnan elkésik. Kocsiajtó nyílt, majd csukódott, s két tűsarok kopogott szélvészként az aszfalton.

- Celia... - nyögte Diana. - Úgy sajnálom, feltartottak útközben...

- Di, ne magyarázzkodj folyton! Elkéstél, és kész. Most már mindegy. - legyintett a lány.

- Ne haragudj! - ölelte meg.

- Semmi vész. Di, indulhatunk? - kérdezte remegő hangon, ahogy újabb éhségroham öntötte el.

- Ó, Celia, rosszul vagy! Gyere gyorsan a kocsihoz, hoztam neked egy hamburgert. Mintha éreztem volna, hogy bajban leszel... - rémüldözött.

Megragadtak egy-egy bőröndöt, odahúzkodták a kocsihoz, majd egy segítőkész középkorú férfi által feljuttatták őket a kocsi platójára. Celia bevágódott az anyósülésre, nekiesett a hamburgernek, és egyre csak füstölgött magában.

Miért ilyen vele Diana, ha eddig sosem mutatta, hogy kedveli egyáltalán? Új élete riasztotta, nem tudta, mi fog történni vele itt, az ismeretlenben. Gondolatban felvéste az emlékeztetőjébe, hogy később ezt megbeszélje nővérével. Csak nehogy Diana azt higyje, anyáskodhat felette...