KÖTELÉK - 3. fejezet

TÖKMAG

Patrick, mintha beépített vacsora érzékelője lenne, pont akkor érkezett meg, mikor Diana kivette a sütőből az ételt. Szürke öltönyt viselt hófehér inggel, de amint belépett az ajtón már vetette is le, mintha égetné a bőrét. Beköszönt a konyhába, s már futott is fel az emeletre. Celia szemeit meresztgetve nézett utána, míg meg nem jelent újból pólóba és farmerbe öltözve. Először Diana-hoz lépett, s forró öleléssel, apró csókkal köszöntötte, majd Celia felé indult.

- Jó újra látni, Tökmag. - mosolygott rá, majd szorosan a karjaiba zárta.

Celia elfintorodott a Patrick által használt becenevét hallva, de azért nyomott egy cuppanós puszit sógora arcára. Ezt a nevet még megismerkedésükkor adta neki a férfi, mivel akkoriban nagyon alacsony volt. Azóta sem tudta lemosni magáról, hiába magyarázta Patrick-nek, hogy közel 180 centis magasságával mára aligha csúfolnák Tökmagnak, ő ragaszkodott ehhez a megszólításhoz, hisz olyan kedvesen utálatos. Mint maga Patrick...

- Milyen utad volt? - érdeklődött, miközben átvette Di-től a nehéz tűzálló edényt, és az asztalra tette.

- Pocsék. Nem volt első osztályú jegy, így csak a dohányzóban kaphattam helyet. Egész úton egy öreg, pipázó tata mellett kellett ülnöm, mert máshol nem volt szabad ülőhely, és mikor megkértem, hogy ha már mellettem dohányzik, legalább ne az arcomba fújja azt az undorító füstöt, még ő volt felháborodva. Nem volt senki, aki segített volna a bőröndjeimmel, így nekem kellett mindkettőt levarázsolnom a vonatról. Diana persze késett, így kicsit már rosszul is voltam, de szerencsére hozott magával egy hamburgert, így nem lett belőle semmi komoly. - hadarta el egy szusz alatt.

Patrick Di-re nézett, kissé felvonta a szemöldökét, de ahogy felesége apró, bocsánatkérő mosolyt villantott rá, elernyedt komoly ábrázata.

- Holnap szeretném, ha elkísérnéd Celia-t a városba. Elintézhetnétek a papírügyeket. Be kell jelentkeznie a mi címünkre, az iskolába, az orvoshoz, és vehetnétek is egy-két dolgot neki, mire iskolába megy. - javasolta Patrick.

- Igen, már vettem is ki pár szabadnapot a munkahelyemen. Holnap a kórházba is be kell mennem a kezelésre, drágám. - felelte Diana.

- Milyen kezelésre jársz? - kérdezte Celia dermedten. Még a villát is kiejtette a kezéből, amivel húst akart szedni az edényből.

- Ne rémüldözz, Celia! - nyugtatta Diana. - Nem vagyok halálos beteg... Csupán akadt némi problémánk a gyerekvállalással kapcsolatban. Tudod, minden nőnek általában 28 napos a ciklusa, nekem viszont van hogy 80-90. Hormonkezelésre járok, hogy felgyorsuljanak a petesejtjeim.

- Sajnálom... - nézett rá bánatosan húga. - Remélem, hamarosan lesz valami eredménye.

- Mi is. - mosolygott Patrick, majd megsimogatta Diana kézfejét. Annyi szeretet és csodálat volt ebben a mozdulatban, hogy Celia elcsodálkozott rajta. Tudta, hogy sógora szerelmes Diana-ba, de mivel nem sok időt töltött velük eddig, észre sem vette, hogy mennyire mélyről fakadnak egymás iránti érzéseik. Tisztelték egymást, ami ebben a zavaros világban már nagy értéknek számított.

A vacsora derűs hangulatban zajlott, bár Celia kissé zavarban érezte magát. Nem találta a helyét sehogyan sem. Segíteni szeretett volna Diana-nak, ezért elkezdte leszedni a tányérokat, evőeszközöket és poharakat az asztalról. Mindet a mosogatóba tette, majd nekilátott, hogy eltisztítsa azokat. A rosszullét hirtelen tört rá, s egy pillanatra úgy begörcsölt a veséje, hogy azt hitte, menten sikítani fog. Belemarkolt a mosogatótálca szélébe, s aprókat lélegzett. Nem akarta, hogy észrevegye a környezete milyen fájdalmai vannak. Mikor kicsit alábbhagyott a görcs, kikotorta kis táskájából a vércukorszint mérőjét, és gyorsan tesztelte állapotát. Mint korábban, most is elég magas értéket mutatott, így tudta, kénytelen lesz inzulint beadni magának.

- Bocs, de bemegyek a fürdőbe bökni, mindjárt jövök. - cincogta vékony hangon, majd bezárkózott a helyiségbe tűjével. Felhúzta blúzát a hasáról, lefertőtlenítette a bőrét, majd gyakorlott mozdulatokkal magába szúrta a tűt. Elég kellemetlen érzés volt, látványnak pedig főként taszító, de pár perccel később úgy érezte, mintha energiabombát kapott volna. Eltette a tűt és a fertőtlenítőt, majd visszament a konyhába.

- Celia, miért zárkózol be ilyenkor? Minket nem zavar, hogy szurkálod magad. - jelentette ki Patrick.

- Nincs ember a Földön, aki ezt nem találja undorítónak. Egy bazi nagy tűt nyomok a hasamba. Szerinted ez nem taszító? - vetette fel a lány.

- Nem, hisz az életed múlik rajta. - válaszolt Diana.

- Ne kérjétek, hogy előttetek csináljam. Sosem csináltam más előtt, és nem is fogom... - dünnyögte.

- Rendben, téma lezárva. - szabadkozott kezeit feltartva Patrick. - Gondolom, a kedves feleségem már elkotyogta neked, mit vettünk neked ajándékba, ezért nem köntörfalazok. Gyere a garázsba, és ismerkedj meg az új sötétszürke Volvo-dal. - vigyorgott.

- Végre! - kiáltott Celia, akár egy gyerek, s már rohant is.

A kocsi tökéletes női autó volt, a lány pedig azonnal beleszeretett. Össze-vissza ölelgette nővérét és sógorát, nem győzött hálálkodni a neki nagyon is tetsző ajándékért. Mikor már látszólag kigyönyörködte magát, Patrick elment, és felvitte az emeletre Celia szobájába a bőröndöket, Diana pedig felajánlkozott, hogy segít neki kipakolni.

Mikor felértek a lépcsőn, Celia négy fehérre festett ajtót látott. Nővére beavatta, hogy a legutolsó szoba az ő hálójuk, a legelső pedig az övé. A köztük lévő két szoba jelenleg nem funkcionál, majd ha lesz gyerekük, lesz, aki használhatja. Celia szobája nem volt olyan nagy, mint amilyen Los Angelesben volt, de nem panaszkodott. Nővére felkészült a jövetelére, s nagyon ízlésesen rendezte be. Az ajtó mellett kis tükrösszekrény állt, melyen biztosan elférnek majd smink- és illatszerei. A másik oldalon, az ablak előtt fa íróasztal, kényelmes bőr fotel, és egy plazma tévé foglalt helyet. A szoba közepén egy hatalmas, bladachinos franciaágy terült el, melyen kék ágynemű volt. A falak is hasonló színűekre lettek festve, s az egész nagyon összhangban volt.

- Ezt ti csináltátok nekem? - kérdezte meghatottan Celia.

- Nagyon szeretünk téged, és szeretnénk, hogy boldog legyél velünk. Tudom, miket kedvelsz, így ilyennek rendeztem be. Magamnak sosem vennék plazmát, és az íróasztalfiókomba sem rejtenék egy új lap-topot, de hát te bírod ezeket. - vonta meg a vállát Diana.

- Te nem vagy ép... - nevetett Celia, majd Di nagy örömére rögvest előszedte a laptopot.

Miután ebben is kigyönyörködte magát, nekifogtak a pakolásnak. Minden ruhadarabot az ágy melletti beépített szekrénybe tettek, a személyes dolgoknak pedig megfelelő helyet kerestek. Mire végeztek, jócskán elmúlt 10 óra, így Diana átment a saját hálójába, magára hagyva Celia-t.

Celia leült a tükrösszekrény elé, s meredten bámulta magát. Tisztában volt testi adottságaival, sokáig szépnek is tartotta magát, de mostanában már nem érzett így. Betegsége, állandó panaszai megnehezítették életét, s úgy, hogy nem járt iskolába, barátai sem voltak. Édesapja jelentett neki mindent. Vele járt szórakozni, vásárolni, és még a forgatásokra is elkísérte olykor. Megszokta a nagyvilági életet, de arra mindig gondosan ügyelt, hogy két lábbal álljon a talajon.

Nem tartotta magát "cicababának". Hosszú, szőke haja eredeti volt, sosem festette be. Zöld szemei egykor élettel teliek voltak, mára kissé tompultnak mutatták. Cseppnyi szépséget sem látott magában. Undorítónak tartotta az inzulinozást, ezért is bujkált mások elől. Teste sem volt már olyan, ami felkelti egy férfi figyelmét, 180 centis magasságához mindössze 50 kilót nyomott. A sok gyógyszertől, kezeléstől, és a kómától a mája sem működött rendesett, az immunrendszere pedig mintha nem is létezett volna, sorra cserbenhagyta különböző semmitmondó betegségekben.

Nővérén gondolkodott sokáig. Szeretett volna jóban lenni vele. Nem tudta kiverni fejéből kiújuló tüneteit, s titkon sejtette, nem lesz túl szép kimenetele betegsége rosszabbodásának. Amennyi ideje van, azt ki szeretné használni. Talán élhet addig, míg anyja is élt. Talán van még 20 éve! De talán nincs...

Diana kedvéért engedni fog elveiből, lenyeli nem tetszését, és megbarátkozik Whyst-tel. Még az iskolába is hajlandó elmenni. Bár azt Di-nek nem kell tudnia, hogy mennyire nem tetszik neki ez az egész suli-ügy... Tartott a vele egy korúaktól, hisz átélte nem egyszer, mennyire ki tudják közösíteni. Itt is ugyanezzel kell majd szembesülnie, már tudta előre, ezért is volt úgy vele, hogy nem csinál nagy ügyet belőle.

Sóhajtott egy nagyot, majd lefeküdt az új ágyába, hogy reggel időben felkelhessen, és elmehessenek Di-vel elintézni a dolgaikat. Nehezen jött álom a szemére, sokáig forgolódott, s tépelődött, nem hagyta nyugodni az iskolától érzett félelem, de végül győzött a fáradtság, s nagysokára elaludt.